2014. szeptember 28., vasárnap

36. fejezet

 

Kifakadás

- Nem mondtam már el elégszer elég világosan? - vágott bele tejes erejéből az ajtóba, mire az behorpadt. Ijedten néztem rá - Nem mész innen sehova - lépett egyre közelebb, mire elkezdtem hátrafelé kúszni az ágyon, mígnem meg nem éreztem a hátamnál a falat - Még egyszer felemlegeted és bezárlak a szobába. Megértetted? - félve bólintottam, de olyan volt mintha Harry észre sem vette volna. - Megértetted? - ragadta meg az államat és erősen megszorította. Kényszerített, hoyg a szemébe nézzek. Végül összeszedtem magam, nyeltem egy nagyot és remegő hangon megszólaltam.
- Megértettem - Harry egy ideig tanulmányozott, majd lehajolt és durván megcsókolt. Próbáltam ellökni magamtól, de semmi esélyem nem volt. Szorosan magához húzott, majd elkezdte lerángatni rólam a pólót.
- Harry ne - ijedtem meg és egyre nagyobb erővel próbáltam magamtól eltolni - Kérlek - vettem könyörgőre, mire a tenyere egy hatalmas csattanás kíséretében érkezett az arcomra.
- Hogy ne felejtsd el miért is vagy itt - ezzel felállt az ágyról és elhagyta a szobát. Hitetlenkedve néztem utána, miközben megérintettem az a helyet, ahol megütött. ég sosem ütöttek meg, még a szüleim sem. Mindig azon az elven voltak, hoyg gyereket nem ütéssel kell nevelni, hanem szóval. Nem tudom elhinni, hogy az első pofonomat pont Harrytől kaptam. Szememből könnyek csordultak ki, de mérgesen letöröltem őket. Nem fogok többet Harry miatt sírni. Nem érdemli meg. Hogy ne felejtsd el miért is vagy itt ezek voltak azok a szavak amit nem tudtam kiverni a fejemből. Miért? A tegnapi nap olyan tökéletesre sikeredett, kivéve az este. Ennyire nem érdekelné mi van velem? Tényleg mindig csak színjáték?
Hangokat hallottam a földszintről. Azt hittem megint az a nő az, de ezek határozottan férfi hangok voltak. Felálltam az ágyból, hogy meglessem kik azok, de ekkor Harry mérges hangját hallottam meg.
- Ő csak egy kurva, nem akarok több szót rá fecsérelni - erre a kijelentésre mindenki elhalkult lent. Számra tapasztottam a kezemet és visszabújtam a kis vackomba. Pár perccel később Harry jelent meg - Elmegyek - vetette oda, de mielőtt bármit is reagálhattam volna ég mérgesen hozzá tette - Ne örülj. Bezárom ezt az ajtót, így még haza nem jövök nem tudsz kimenni. Világos? - bólintottam és szerencsére most megelégedett ennyivel. Már éppen becsukta volna az ajtót mikor utána szóltam.
- Mit csináljak, ha ki kell mennem? - kérdeztem remegő hangon. Harry figyelmeztető pillantást vetett rám,a mit nem igazán tudtam hova tenni, hisz szerintem ez egy teljesen logikus kérdést.
- Tartsd vissza, vagy pisilj be - ezzel kiment és másodpecek múlva már hallom is ahogyan a zárban elfordul a kulcs. Rögtön dolgozni kezdett az agyam, hogyan menekülhetnék el innen. Odafutottam az ablakhoz és azt néztem, ahogyan öt fiú beszáll egy autóba. Köztük volt Harry is, így szabad volt a pálya. Odaszaladtam az ajtóhoz, de zárva volt, ahogyan azt Harry meg is mondta. Előkerestem a hullámcsatomat, hoyg azzal kinyissam, de fél óra próbálkozás után feladtam. A filmekben olyan egyszerűnek tűnik, de úgy látszik nem szabad mindent elhinni í tévének. Körülnéztem a szobában, de semmit nem találtam amivel ki tudnám piszkálni. Úgy látszik tényleg nincs innen menekülés.
Ekkor megakadt a tekintetem az ablakon. gyorsan odafutottam. Nem voltam olyan magason, ezért gyorsan kinyitottam. gyorsnak kellett lennem, ha nem akarom, hoyg Harry rajtakapjon amint éppen szökni akarok. Ki tudja mit csinálna. Ha egy férfi képes megütni egy nőt, sokkal durvábbakra is képes, amit nagyon nem szeretnék megtapasztalni.Kimásztam az ablak párkányára, de mikor lenéztem szédülés fogott ez. Ez még sem olyan jó ötlet, mint ahogy az elején gondoltam. Vissza akartam mászni, ekkor megcsúszott a lábam és leestem. Bevertem a fejemet egy kőbe, mire egy kis ideig elvesztettem az eszméletemet.
Mikor magamhoz tértem feltápászkodtam, ami most a szokottnál is nehezebben sikerült, majd elindultam. Nem tudtam mennyi lehet az idő vagy, hogy mennyi ideig voltam eszméletlen, csak abban voltam biztos, hogy minél hamarabb el kell innen tűnnöm. Mikor már két utcányit sétáltam hirtelen ám tört a rosszullét és mielőtt megakadályozhattam volna kijöt belőlem a rántotta, amit annak korán reggel ettem. Mikor már minden elfogyott a szervezetemből már az epémet öklendeztem föl. Nem értettem mi van velem. Eddig semmi bajom nem volt. Mikor abba maradt a hányásom tovább sétáltam, de pár házzal később megint rám tört a hányinger, de ezúttal szédültem is hozzá. A következő pillanatban, pedig már a földön feküdtem eszméletlenül.

2014. szeptember 20., szombat

35. fejezet

 

Engedj elmenni

A nap további részét Harryvel töltöttem. Jobban éreztem magam vele mint azt valaha is gondoltam volna. Úgy éreztem mintha visszacsöppentünk volna a múltba. Akkor még azt hittem semmi nem ronthatja el ezt a napot, de tévednem kellett. Este éppen egy vicces vígjátékot néztünk mikor csöngettek. Értetlenkedve néztünk egymásra Harryvel. Már nagyon késő volt.
- Ki lehet az ilyenkor? - állt föl Harry bosszúsan mikor az illető rátenyerelt a csengőre. Nem bírtam tovább, így a kezemet a fülemre tapasztottam, mire végre elnémúlt. Harry kinyitotta az ajtót.
- Harry láttad az interjút? Király volt nem? - rontott be az ajtón az a személy akit a hátam köepére sem kívánnék. Mikor meglátott a kanapén tágra nyílt a szeme, de aztán hamar összeszedte magát és mérgesen méregetett, majd nyájas mosollyal Harry felé fordult. - Megzavartam valamit? Esetleg nézhetném? - nevette el magát. Éreztem, ahoygan az arcom ismét más színt kezd el ölteni. Miért érem úgy magam enneki a nőnek a társaságában mntha kisiskolás lennék?
- Te is tudod, hogy nem szexelek nyilvánosság előtt - lökte meg gyengéden Harry. Szavai betaláltak. Felpattantam, mire Harry felém kapta a tekintetét. Úgy nézett rám, mintha csak most tudatosult volna benne, hogy én is ott vagyok. Elindultam a lépcső felé, de ő elkapta a csuklómat és kérlelőn nézett bele a szemembe. - Kate, nem úgy gondoltam. Én... - mielőtt folytathatta volna kiszabadítottam a karomat és felrohantam az emeletre. Még hallottam, hogy Harry a nevemen szólít, miközben a nő hangosan elkezdett kacagni. Kulcsra zártam az ajtót és azon lecsúszva leültem a földre. Számra tapasztoittam a kezemet, hogy még véletlenül se hallják odalennt mit csinálok. Felzokogtam. Még soha senki nem alázott meg így, ahoygan most ők. Még Andy sem, mikor arra kért felvételiként kényeztessem. Akkor sem éreztem úgy, hogy mindennek vége. Vissza akartam oda menni. Hiányzott Amber, Benito és Andy, még akkor is, ha nem mindig voltak a legkedvesebbek, de ők legalább nem aláztak meg állandóan ott ahol tudtak.
Legfőképpen viszont a szüleim hiányoztak. Hiányzot, hoyg elmenjek a házhoz és a régi időket idézzem föl, ahogyan azt nézem, hogy éppen vacsoráznak vagy tévéznek. Ilyenkor mindig odaképzelem magamat is. Mindig elmerengek milyen lett volna ha....... Ez viszont mindig túl fájdalmas volt, ezért gyorsan hátat fordítottam a háznak és a szüleimnek. ILyenkor rendszerint elmentem egyet bulizni vagy a szokásosnál többet szívtam. Még akkor is ha fájt látnom a szüleimet, de hiányoztak. Muszáj volt látnom őket.
- Kate - kopogott be az ajtón Harry. Még jó, hoyg kulcsra zártam. Nem akartam őt látni - Engedje be kérlek - könyörgött, de nem válaszoltam. Úgy éreztem elárultak és azt sosem visetem könnyen. Fájt ami odalennt történt és ezzel ő is tisztában volt. Régebben mindig megvédett, ha valaki bántani merészelt, de most még ő atta alá a lovat és még csak nem is foglalkozott azzal mit érezhetek én. Jót szórakozott rajtam a kis barátnőjével, nem, a menyasszonyával, amiről harry elfelejtett értesíteni. - Kérlek beszéljük meg - még mindig nem válaszoltam. MIt akar ezen megbeszélni? Eléggé nyilvánvaló, hogy mit akar. - Hát jó - sóhajtott végül Harry - Odalent leszek, ha kellene valami - ezzel hallottam, ahogyan lefele megy a lépcsőn. Hangosan felzokogtam, mire gyorsan a szám elé kaptam a kezemet. Soha többet nem akartam innen kimenni, de legfőképpen nem akartam Harry szemébe nézni. Attól féltem ismét eltudna bájolni és akkor esélyem sem lenne arra, hogy haza küzdjem magamat, márpedig ez volt a tervem. Megint felzokogtam, bár, ha őszinte akarok lenni nem tudom miért. Mióta itt vagyok Londonban többet sírtam mint egész életemben. Teljesen kikészít Harry és a mostani helyzet. Mit csináljak?
Odavánszorogtam az ágyhoz és feltápászkodtam rá. A hátamra feküdtem és scak néztem a világoskék plafont. Az agyam egyfolytában az elmúlt napok eseményeim járt. Nem értem Harryt. Egyszer gyengéd és kedves, olyankor úgy érzem ott lakik még valahol benne az a Harry akibe egykoron beleszerettem. Máskor pedig olyan kegyetlen és gúnyolódó, hogy már azt sem tudom kicsoda, oylankor pedig úgy érzem, mintha egy vadidegen emberrel lennék. Melyik vajon az igazi Harry. Addig töprengtem rajta, míg végül el nem nyomott az álom.

Másnap reggel tojás illatára ébredek. Érzem,a hoygan megkordul a gyomrom ami nem is csoda, hisz este kihagytam a vacsorát, emrt nem akartam Harryvel találkozni.
- Jó reggelt - Harry hangja hallatán kipattant va szemem és felültem az ágyon. Harry az ágy végében ült egy tálcával a kezében, amint finoman illatozó tojás rántotta volt.
- Mit keresel itt? - nyögtem végül ki - Bezáretam az ajtót6.
- Nekem egy bezárt ajtó nem akadály, főleg, ha hozzád kell bemenni - kacsintott rám.
- De...
- Egyél - szakított félbe, majd a kezembe nyomta a tálcát. Egy ideig csendben néztem, mire Harry kicsit mogorvábban még hozzátette - Nem mérgeztem meg.
- Nem is gondoltam - fordítottam félre zavartan a tekintetemet. Csendben felemeltem a villát és egy kis adag tojást tettem rá. Harry elégedetten nézte, ahoygan megeszem több mint a felét. Elvette tőlem a tálcát és éppen kifelé indult, mikor még utána szóltam.
- Enged el - amint kimondtam már meg is bántam, mert6 a tálca nagy csörömpöléssel a földre zuhant, Harry pedig gyilkos tekintette fordult vissza.