2014. február 7., péntek

19. fejezet

 Drága olvasóim! Ne haragudjatok, hogy tegnap nem volt rész, de most eléggé zűrös az életem és nem volt időm befejezni csütörtökig, így csak ma fejeztem be. Még egyszer ne haragudjatok, de a tanulás minden időmet és energiámat felemészti. Gondolom ti is tudjátok milyen ez. Ezentúl megpróbálom időben hozni a részeket, de nem igérek semit. Na, nem is fecsérlem tovább a szót. Jó olvasást a részhez. Remélem tetszeni fog. Puszi mindenkinek!



Nincs szükségem rád

Reggel mikor kinyitottam a szemem rögtön Kate gyönyörű arcával találtam szemben magam, aki még mindig békésen aludt mellettem. Mosolyogva támasztottam kézfejemre az arcomat és így szemléltem egészen addig, míg Kate el nem kezdett mocorogni. Egyik kezét felemelte és megdörzsölte az arcát, amiből rögtön tudtam, hogy már kezd ébredezni. Csalódottan vettem tudomásul, hogy nem bírom tovább nézegetni tökéletesen nyugodt arcát. Pár másodperc múlva Kate már ki is nyitotta a szemét és hunyorogva nézett körül, az immáron napfényes szobában. Amint rájött arra, hogy tulajdonképpen hol is van, rögtön elkerekedtek a szemei, majd egy gyors mozdulattal felült az ágyban és csak ekkor vette észre. Haragos tekintettel mért végig, amit értetlen arckifejezéssel vettem tudomást.
- Velem aludtál egy ágyban? – hangja hitetlenkedéssel és dühvel volt keveredve, amit nem igazán értettem. Elvégre nem csináltam semmi rosszat, legalábbis én nem tudtam róla. Senki sem mondhatja el rólam, hogy esetleg visszaéltem volna a helyzettel.
- Igen – vetettem oda könnyedén, mire Kate tekintetét haragosan rám szegezte, majd kipattant az ágyból és most onnan nézett le rám.
- Nem volt jogod idefeküdni mellém miközben én aludtam. – erre megint felhúztam a szemöldökömet. Kezdett igazán idegesíteni ez a vádló tekintet és a hangja. Mit képzel ez magáról? Örülhet, hogy olyan állapotban nem hagytam magára. Ehelyett meg itt balhézik. Nem azt akartam, hogy hálából feküdjön le velem, de egy köszönöm igazán jólesett volna. Na mindegy. Nem úgy néz ki, hogy veszekedésmentes reggelem lesz.
- Ez az én ágyam és nem fogok a te kedvedért kényelmetlenül aludni, ezt nagyon benézted – szavaimra úgy rándult össze, mintha megütöttem volna, pedig én még soha nem ütöttem meg egyetlen nőt sem és nem most szándékozom elkezdeni. Az kéne még csak, hogy bántalmazás miatt kerüljek az újságokba. Viszont Kate olyan hirtelen tud felidegesíteni, hogy néha alig bírok magammal. Legszívesebben most is megfogtam volna a vállát és megráztam volna, de e helyett inkább felkeltem az ágyból és Kate villámló tekintete kereszttüzében odasétáltam a szekrényemhez.
- Minek hoztál egyáltalán ide? – hangja lemondásról árulkodott. Kivettem a szekrényemből egy kék pólót s egy farmert, felöltöztem és most már így fordultam Kate felé, aki még mindig ott állt az ágy mellett.
- Mondtam már az este is. Beszélni akarok veled – erre Kate egy nagyot sóhajtott, majd lehuppant az ágynak a szélére és onnan nézett fel rám.
- Hallgatlak – hangja hidegen és érzéketlenül csengett. Régebben soha nem beszélt így velem, de úgy látszik azok a szép idők végleg elmúltak. Jobb, ha beletörődöm. Kate soha nem fog már úgy megbízni bennem, mint annak idején. Mindent elrontottam és ezért csak magamat hibáztathatom.
- Szeretném felajánlani a segítségemet. Keress tisztességes munkát, és amíg ez bekövetkezik hajlandó vagyok minden kiadásodat fizetni – Kate szeme elkerekedett a javaslatom hallatán, aminek nagyon örültem. Biztosra vettem, hogy elfogadja, elvégre nagyon szép ajánlatot tettem neki és így én is a közelében maradhatok, anélkül, hogy feltűnő lenne. Kate vett egy mély levegőt, majd felállt az ágyról. Most már szemeit összehúzta és így nézett rám.
- Köszönöm a nagylelkű ajánlatot, de nem – szavai hallatán annyira megdöbbentem, hogy még reagálni is elfejtettem. Kate dühösen fojtatta. – Mégis mit képzeltél? Azt hitted megvásárolhatsz? Nincs szükségem a segítségedre és rád sincs. Jobb volt nekem az életem egészen addig, míg fel nem bukkantál. Minek jöttél vissza? Egyáltalán nem hiányoztál senkinek. Mindenkinek jobb volt nélküled és ezt jól jegyezd meg – ezzel hátra sem pillantva kirohant a szobából. Összeroskadva rogytam le az ágyam szélére. Mindenre gondoltam, de arra nem, hogy Kate így fog reagálni. Mivel sértettem meg már megint? Úgy látszik ez lassan már a szokásommá válik. Sosem tudom mit kell neki mondani, mindig megbántom, még ha akaratlanul is. Nagyot sóhajtva tápászkodtam fel. Megindultam a nappali felé. Valahol mélyen abban reménykedtem, hogy Kate még itt lesz és meggondolta magát, de a ház üres volt. Kate elment és tisztában voltam vele, hogy nem fogja meggondolni magát, akárhogy is reménykedem benne. Úgy látszik keményebb eszközöket kell bevetnem, ha nem akarom, hogy kicsúszon a kezeim közül. Sajnos nincs más választásom. Felkaptam a telefonom és tárcsáztam Andy számát.
Kate:
Míg haza felé sétáltam próbáltam eltűntetni az arcomról a könnyeket, de nem nagyon sikerül, mivel megállás nélkül hullottak a szememből. Talán nem kellett volna ilyen nyersen Harry szemébe vágni ezt az egész dolgot, de egyszerűen nem bírtam türtőztetni magamat. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell vallanom, még mindig szeretem Harryt, ez a sok találkozás ráébresztett, de mindeközben viszont gyűlölöm is, mert ha ő nincs akkor nem az utcán kötök ki. Nem tudtam mit csináljak. Egyik felem már ment is volna vissza Harryhez, hogy bocsánatot kérjen, viszont a másik, úgy véli megérdemelte. Már nem tudok kiigazodni saját magamon. Hiányoznak azok az idők mikor még mind a ketten fiatalabbak voltunk és nem kellett ilyen butaságok miatt törnünk a fejünket. Minden sokkal jobb volt mikort Harry még csak Harry volt és nem a nagy híres Harry Styles, aki után bomlanak a csajok és a jelek szerint ezt ki is használta. Nem is értem minek keresett meg annyi idő után, hisz biztosan elfelejtette milyen különleges kapcsolat volt kötünk. Mindegy. Ő is én úgysem lehetünk többet együtt, legfőképpen azért, mert nagyon nehezemre esik neki megbocsátani és így nem igazán lehetne egy kapcsolatot kezdeni. Gondolataimból a telefonom csörgése szakított ki. Könnyes szemmel néztem ki a hívó fél, de nem írt ki nevet csak számot, így felvettem.
- Igen? - hangom még mindig remegett az előbbi sírástól, amit még mindig alig bírtam visszatartani.
- Szia Kate. Ma este buli lesz nálam. Jössz te is? Szereztem egy irtó jó cuccot, ki kell próbálnod. Ambernek nagyon bejött - elgondolkodva néztem ahogyan egy idős hölgy azt nézi, mikor kellhet át az utcán és csak ekkor jutottak el hozzám Benito szavai. Buliba hívott, amibe már azóta nem volt részem, hogy Harry megjelent volna a láthatáron. Jót fog tenni egy kis kikapcsolódás. Nem akarok többet sem a tegnap estére gondolni sem a múltra. Élvezni akarom az életet, de Harry emlékével a fejemben nem fog menni, szóval ideje otthonról kimozdulnom. Benito türelmetlenül várta válaszom, így nem is haboztam tovább.
- Ott leszek. Este találkozunk - ezzel letettem a telefont. Vártam, hogy a testemen átszaladjon a szokásos izgalom ami buli előtt szokott rám törni, de nem történt semmi. Nem izgultam úgy ahogyan mindig is szoktam. Egyszerűen nem izgatott semmit, maximmum azaz anyag amit Benito szerzett. Azt már nagyon meg szerettem volna kostolni, mert régen volt alkalmam jól beszívni. Nem baj, most végre eljött az én időm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése