2014. február 27., csütörtök

21. fejezet


Soha

A fejem úgy hasogatott mintha dobverőnek használták volna, a gyomrom liftezett. Kinyitottam a szememet, de szinte rögtön égető fájdalom nyilallt a szemem alatti részbe, mintha valaki bevert volna. Ismét lehunytam a szemem, majd megint megpróbáltam kinyitni, de ezúttal lassabban. Ugyanolyan fájdalom nyilallt a szemem alatti részbe, de ezúttal nem foglalkoztam vele. Kezemet fölemeltem és az arcomhoz szorítottam, jéghideg volt, mire jeges borzongás futott végig az egész testemen. Mi történt velem? Megpróbáltam felülni, de a testem minden egye négyzetcentimétere tiltakozott ellene. Egy nagy nyögéssel feladtam a próbálkozást, hogy felüljek és inkább visszahanyatlottam a párnára. A nagy erőfeszítéstől minden erőm elszállt és ziháltam. Ekkor egy jókedvű férfihang szólalt meg mellettem.
- Végre felébredtél – először nem ismertem fel a hangot, de aztán később kapcsoltam. Benito. Mit keres ő itt a lakásomba? Miért nem emlékszem semmire. Nagy nehézségek árán elfordítottam a fejemet és csak most vettem észre, nem otthon vagyok. Szemem tágra nyílt, mikor rájöttem, egy férfi hálószobájában vagyok. Rémülten emelten fel tekintetemet Benito vigyorgó arcába. Rémület szorította össze a mellkasomat.
- Mit… - ettől a három betűs szóról is elszállt minden erőm és ismét hatalma erővel nyilallt a fejembe a fájdalom. Miért nem emlékszem semmire? Miét nincs egy csepp erőm se? Mi történt velem? Éreztem, ahogyan a szemem sarkába könnyek tódulnak, de aztán próbáltam gyorsan kipislogni őket onnan, nehogy kiszabaduljanak szemeim gödréből és Benito észrevegye. Nem foglalkoztam az égető fájdalommal tovább, pislogtam, mire Benito megint elmosolyodott. A fenébe, észrevette.
- Arra vagy kíváncsi mi történt veled? – guggolt le mellém, így pont a fejemmel szemben volt. Megvárta, míg erőtlenül bólintok, és csak azután kezdte felvilágosítani az emlékeimet, ami időközben eléggé elhalványult. – Hát, hol is kezdjem? – vakargatta meg nem létező szakállát, majd folytatta – Vettél be a legújabb anyagból, amit szereztem, aztán összeestél. Lényegében ennyi. Lemerném fogadni, hogy arra vagy leginkább kíváncsi, hogy lefeküdtünk-e. Ugye? – ismét erőtlenül bólintottam, mire folytatta – Hidd el nem lett, volna ellenemre, de nem voltál magadnál, és én nem gerjedek az ájult csajokra. Most viszont, hogy felébredtél, talán lehetne valami – ezzel bepattant mellém az ágyba. Mikor meglátta rémült tekintetemet, elvigyorodott. – Nyugi, nem foglak megerőszakolni. Viszont nagyon fáradt vagyok mivel nem aludtam semmit neked köszönhetően. Mivel nem hívhattam hozzád orvost, mert akkor kihívták volna a rendőröket is, így az én szobámba hoztalak. Most viszont aludni akarok – ezzel hasra fordult, betakarózott és lehunyta a szemeit. – Egyébként hívott valami Harry, de amint meghallotta, hogy alszol, lecsapta – ezzel a mondattal már aludt is. Lassan fel-le emelkedett, ahogyan vette a levegőt. Száját halk horkolás hagyta el, de én még mindig dermedten gondoltam arra, hogy Harryvel beszélt. Biztosan megint nagyon dühös. Habár mostanában mindig 
az, főleg, ha rólam van szó. Harry valamiért nagyon érzékeny arra, ha más férfiakkal mutatkozom. Bár tudnám miért. Hisz nincs köztünk semmi, már nagyon régóta. Kíváncsi lennék, mit akar tőlem valójában. Ismét összeszedtem minden erőmet, hogy fel tudjak tápászkodni. Sok erőfeszítésembe került, hogy ülés helyzetbe fel tudjam magamat tornázni. Mire már ültem, lihegtem, és legszívesebben visszahanyatlottam volna a párnára, de azzal is tisztában voltam, ha most visszafekszem még egyszer képtelen, leszek kikelni ebből az ágyból. Most kell felállnom. Vettem egy mély lélegzetet, összeszorítottam a fogamat, majd mind a két lábamat letettem a padlóra, már szinte azonnal égető fájdalom járta át az egész testemet. Az biztos, hogy ez a cucc rohadt erős volt. Soha többet nem akarom látni. Azt hiszem, maradok inkább a szokásosnál, attól legalább fel tudok állni, és nem szédelgek tőle. Felemeltem a földről a kabátomat, amiben, ebben a pillanatban elkezdett pityegni a telefonom, ami azt jelentette, hogy sms-em érkezett. Nehézkesen kiemeltem. Ismeretlen számról jött. Megnyitottam.

Egyszer úgyis az enyém leszel és ez ellen semmit, nem tehetsz! Azt is meg fogod bánni, hogy megismertél.
Harry
Az sms-t olvasva, éreztem, hogy az egész testemen düh fut végig. Mit képzel ez magáról? Miért fenyeget? Elvégre ő dobott ki sok évvel ezelőtt. Senki sem kérte, hogy jöjjön vissza. Sokkal jobb volt, mikor még Londonban volt. Remélhetőleg hamarosan vissza is megy. Rányomtam a válaszra, és gyorsan bepötyögtem a válaszom. Már amilyen gyorsan mehetett zsibbadt ujjakkal. Soha. Ez az egyetlen egy szó szerepelt benne semmi más. Tisztában voltam vele, hogy ezzel még jobban feldühítem, de most ez érdekelt a legkevésbé. Nem az apám, hogy dirigáljon nekem. Felnőtt nő vagyok. Semmi köze az életemhez. Azzal fekszem le, akivel akarok, még ha Benitoval nem is feküdtem le, ő mégis azt hiszi. Nagyot sóhajtottam. Ez az én szerencsém. Istenem, minek válaszoltam? Most biztosan fel fog hívni és semmi kedvem vele veszekedni, ahhoz most túlságosan fáradt vagyok. Teltek a percek és nagy meglepetésemre nem csörgött a telefonom, ahogyan én azt vártam. Azt hittem fel fog hívni dühöngve. Mióta Harry visszajött nem olyan, mint régen volt. Sokkal ingerültebb, mint akkor és türelmetlenebb. Szomorúan gondoltam vissza azokra az időkre, mikor már csak a puszta gondolat, hogy Harry van nekem mosolyt csalt az arcomra. Minden gondolatom ő volt. Már azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy egyszer ő lesz a férjem és a gyermekeim apja. Milyen buta voltam még akkor. Pedig tudhattam volna, hogy nem lesz az életemnek boldog befejezése. Minden álmom és reményem eltűnt amint kilépett Harry az életemből. Összeszedtem minden erőmet és felálltam az ágyról. Kezdett visszatérni az erőm. Úgy látszik ez a szer csak ideiglenesen, bénít le. Ezt az érzést még a legádázabb ellenségemnek sem kívánom, na jó talán annak igen, de másnak nem. Szörnyű érzés, hogy még megszólalni sem tudsz, mikor felkelsz és, hogy nem emlékszel semmire. Lassú mozdulatokkal fölvettem a kabátomat és az ajtó felé indultam, de a kilincsnél még visszafordultam és Benito tekintetével találtam szemben magam, aki még mindig az ágyban feküdt, de a szeme már nyitva volt és egyenesen engem nézett.
- Kö…- kezdtem, de aztán megakadtam. Még mindig nagyon kevés energiám volt a beszédre. Így is, lihegtem már ettől a kis sétától is. Még egyszer nekigyürkőztem – köszönöm, hogy segítettél – még én is meglepődtem, hogy akadozás nélkül ki tudtam nyögni, ezt az egyetlen mondatot, de úgy éreztem, muszáj neki megköszönnöm. Azzal is tisztában voltam, hogy soha nem enged az ágyába egy lányt sem. Mindig a lányhoz mennek vagy egyszerűen csak a mosdóba.
- Igazán nincs mit – mosolyodott el, amin én lepődtem meg a legjobban. Azt hittem valami gúnyos megjegyzést fog tenni, de nem. Egyszerűen csak mosolygott és azt figyelte, ahogyan elhagyom a szobáját.

2014. február 13., csütörtök

20. fejezet

Drága olvasóim! Időközben megnyitottam a legújabb blogomat, ha érdekel titeket akkor nézzetek be és hagyjatok magatok után valamiféle nyomot. Vasárnap fog felkerülni a 2. fejezet!




Soha

Amint hazaértem a szekrényem elé alltam és azon tanakodtam mit vegyek fel. Eldöntöttem, hogy ma este kirúgok a hámból, ahhoz viszont egy szexi ruha kell, amin mindenkinek megakad a szeme. Miközben tekintetem végig hordoztam a ruháimon, megakadt a szemem, egy igen elegán ruhán, amit még Ambertől kaptam az egyik szülinapomra. Eddig soha nem vettem fel, mert túl rövidnek találtam a szoknya részét, de most pont alkalmasnak tűnt. Kivettem a szekrényből. A ruha olyan rövid volt, hogy épp eltakarta a fenekemet és az egész combomat szabadon hagyta. A felső része, csak fél vállas volt, így a jobb karom és vállam teljesen kint volt. Nem takarta semmi. Találtam hozzá egy tű sarkú fekete cipőt, amit szintén Ambertől kaptam és egy hozzá illő kis fekete táskát, amiben épphogy elfértek a személyes holmijaim. Amber mindenre gondolt és ez nekem most pont jól jött. Ő sosem küszködött úgy a pénzel mint én, ezért neki egy ilyen ruha, cipő és táska szinte fillérekbe került, míg nekem hónapokba telt összegyűjteni rá a pénzt. Ha eladnám egy hónapig nem enne semmi gondom, de nem vitt rá a lélek. Ráadásul ajándékba kaptam és azt nem ilik tovább adni, így inkább megtartottam és kivártam a megfelelő alkalmat, hogy fel tudjam venni. Elővettem a sminkes táskámat és kivettem belőle egy ruhához passzoló rúszt és a körömlakkot. Lassú mozdulatokkal festettem ki a körmömet, majd mikor végre kész lettem elégedetten nézegettem a művemet. Mikor már nagyából megszáradt vettem elő egy ezüst szemhéjpúdert és kifestettem a szememet. Mikor mindennel ksz lettem elégedetten álltam az egész alakos tükör elé. Még sosem öltöztem ki ennyire, de tetszett a látvány, jobban mint gondoltam volna. Bárcsak több ilyen ruhám lenne. Talán, amjd ha egy kicsit helyre jövök felfrissítem a ruhatáramat. Felkaptam az asztalról a táskámat és máris az ajtón kívül voltam.
Fél órán belül odaértem Benito házához. Már az utca sarkán is hallottam a zene dübörgését és a részeg emberek ordibálását. Vártam, hogy egés testemen végig szántson az izgalom, de semmit nem éreztem. olyan közönyös voltam, mint már régen nem. Nem értettem mi van velem. Mindig is szerettem bulizni és mindig izgatottan vártam, hogy odaérjek és táncoljak. Most életemben először úgy öltöztem ki mint egy menő díva, erre pedig nem is érdekel milyen lesz a buli. Nagyot sóhajtva léptem be a kapun. Amint beléptem a hába észrevettem Benitot aki éppen egy barna hajú lánnyal táncolt, márha azt táncnak lehetett nevezni, mert enm csináltak mást, csak a táncparketten vonaglottak. Benito amint észrevett, elkerekedett a szeme, majd elmosolyodott és ott hagyta a meglepetten pislogó lányt. Még mindig mosolyogva tartott felém. Amint odaért adott két puszit az arcomra.
- Istenien nézett ki - távolított el magától, hogy alaposabban megnézhessen magának. Mikor tekintete a combomra vándorolt felcsillant a szeme, mire én szinte azonnal elpirultam. Benito elégedett mosolyra húzta a száját, majd a pult felé vezetett.
- Mit kérsz inni? - kérdezte miközben tekintetével végig pásztázta az italok kínálatát.
- Sört - kiabáltam bele a fülébe, mire bólintott egyet és már nyúlt is a dobozos sörök felé. Kezembe nyomott egy doboz sört, majd kezeit a derekam köré fonta. Kicsit meglepődtem, mert Benito még sosem mutatta ki ennyire a vonzódását. Zavarba ejtő volt, de közben jó érzés. Végre megint érzem, hogy élek. Most Benito egyik kezét a zsebébe süllyesztette, míg a másikkal még mindig szorosan tartotta a derekamat.
- Itt az anyag - nyomott a keembe egy rózsaszín pirulát. Hálásan rámosolyogtam, majd egy hirtelen mozdulattal már le is küldtem a gyomromba. Benito szélesen elvigyorodott türelmetlenségem láttán, majd megfogta a kezem és a táncparkett felé húzott. - Táncoljunk - kacsintott rám. Beleegyezően bólintottam. Kezdtem érezni a pirula hatását. Egyre kihívóbban kezdtem mozogni, ezzel is egyre több szempárt magamhoz vonzva. Benito szorosan magához ölelt hátulról, így éretem, hoyg ott lent nagyon növekszik valami. Benito egyre jobban beindul, ajkait már a nyakamra tapasztotta. Szemeim előtt Harry arca jelent meg, ahogyan rám mosolyog, vgay mikor dühös rám valami miatt. Valamiért ez az emlékkép lehűtött és Benito csókjai már nem is estek olyan jól. Most komolyan Harry emléke képes tönkre tenni ezt az estémet is? Ki kell vernem őt a fejemből, még akkor is, ha most úgy viselkedem mint egy kúrva. Pedig be kell látnom, hogy ez nem én vagyok. Nem is tudom, hogy a fenében jutottam el idáig.
- Menjünk fel a szobámba - suttogta bele Benito a fülembe. Kicsit habozva, de bólintottam. El akartam felejteni Harryt, bár talán ezt nem így kéne megoldanom. Ha most látna, egész biztosan szörnyen dühös lenne rám. Ez a gondolat eléggél lehűtött ahhoz, hogy megállítsam Benitot.
- Várj - Benito kíváncsi tekintettel fordult felém, majd felhúzta a szemöldökét. Arckifejezésemből rájöhetett valamire, mert elborult a tekintete és hűvösen végigmért.
- Velem te ne szórakozz - támadt rám dühösen, majd benyúlt a zsebébe és előrántotta azokat a bogyókat, amit már olyan jól ismertem. Felém nyújtottam, amjd gúnyosan rám mosolygott. - vedd be, talán el tudsz lazulni - ezzel hátat fordított nekem, de mielőtt elmehetett volna, megfogtam a karját.
- Ne haragudj rám Benito. Nem szándékosan csinálom - tekintetét az enyémbe fúrta, de arckifejezéséből azt vettem le, nemigen hisz nekem, ami miatt a torkomba gombóc keletkezett. Nem akartam, hogy az a kevés barátom is elforduljon tőlem. Azt már nem bírnám ki, viszont ha így folytatom, akkor előbb utóbb ez lesz a vége.
- Mindegy - vont vállat, amjd visszament a bárpulthoz és töltött magának valamilyen italt. Tekintetem a kezemben lévő pirulára vándorolt, majd rántottam egyet a vállamon és bekaptam. Tíz perccel később kezdett igazán rosszul érezni magam és már kétségem sem volt afelől, hogy Benito nem a szokásos szert adta oda nekem. A gyomrom émelygett, a fejem lüktetett és alig bírtam talpon maradni. Nagyon szédültem.

- Jól vagy? - futott oda Benito, de nekem az erőmből, csak egy bólintásra futotta.

2014. február 7., péntek

19. fejezet

 Drága olvasóim! Ne haragudjatok, hogy tegnap nem volt rész, de most eléggé zűrös az életem és nem volt időm befejezni csütörtökig, így csak ma fejeztem be. Még egyszer ne haragudjatok, de a tanulás minden időmet és energiámat felemészti. Gondolom ti is tudjátok milyen ez. Ezentúl megpróbálom időben hozni a részeket, de nem igérek semit. Na, nem is fecsérlem tovább a szót. Jó olvasást a részhez. Remélem tetszeni fog. Puszi mindenkinek!



Nincs szükségem rád

Reggel mikor kinyitottam a szemem rögtön Kate gyönyörű arcával találtam szemben magam, aki még mindig békésen aludt mellettem. Mosolyogva támasztottam kézfejemre az arcomat és így szemléltem egészen addig, míg Kate el nem kezdett mocorogni. Egyik kezét felemelte és megdörzsölte az arcát, amiből rögtön tudtam, hogy már kezd ébredezni. Csalódottan vettem tudomásul, hogy nem bírom tovább nézegetni tökéletesen nyugodt arcát. Pár másodperc múlva Kate már ki is nyitotta a szemét és hunyorogva nézett körül, az immáron napfényes szobában. Amint rájött arra, hogy tulajdonképpen hol is van, rögtön elkerekedtek a szemei, majd egy gyors mozdulattal felült az ágyban és csak ekkor vette észre. Haragos tekintettel mért végig, amit értetlen arckifejezéssel vettem tudomást.
- Velem aludtál egy ágyban? – hangja hitetlenkedéssel és dühvel volt keveredve, amit nem igazán értettem. Elvégre nem csináltam semmi rosszat, legalábbis én nem tudtam róla. Senki sem mondhatja el rólam, hogy esetleg visszaéltem volna a helyzettel.
- Igen – vetettem oda könnyedén, mire Kate tekintetét haragosan rám szegezte, majd kipattant az ágyból és most onnan nézett le rám.
- Nem volt jogod idefeküdni mellém miközben én aludtam. – erre megint felhúztam a szemöldökömet. Kezdett igazán idegesíteni ez a vádló tekintet és a hangja. Mit képzel ez magáról? Örülhet, hogy olyan állapotban nem hagytam magára. Ehelyett meg itt balhézik. Nem azt akartam, hogy hálából feküdjön le velem, de egy köszönöm igazán jólesett volna. Na mindegy. Nem úgy néz ki, hogy veszekedésmentes reggelem lesz.
- Ez az én ágyam és nem fogok a te kedvedért kényelmetlenül aludni, ezt nagyon benézted – szavaimra úgy rándult össze, mintha megütöttem volna, pedig én még soha nem ütöttem meg egyetlen nőt sem és nem most szándékozom elkezdeni. Az kéne még csak, hogy bántalmazás miatt kerüljek az újságokba. Viszont Kate olyan hirtelen tud felidegesíteni, hogy néha alig bírok magammal. Legszívesebben most is megfogtam volna a vállát és megráztam volna, de e helyett inkább felkeltem az ágyból és Kate villámló tekintete kereszttüzében odasétáltam a szekrényemhez.
- Minek hoztál egyáltalán ide? – hangja lemondásról árulkodott. Kivettem a szekrényemből egy kék pólót s egy farmert, felöltöztem és most már így fordultam Kate felé, aki még mindig ott állt az ágy mellett.
- Mondtam már az este is. Beszélni akarok veled – erre Kate egy nagyot sóhajtott, majd lehuppant az ágynak a szélére és onnan nézett fel rám.
- Hallgatlak – hangja hidegen és érzéketlenül csengett. Régebben soha nem beszélt így velem, de úgy látszik azok a szép idők végleg elmúltak. Jobb, ha beletörődöm. Kate soha nem fog már úgy megbízni bennem, mint annak idején. Mindent elrontottam és ezért csak magamat hibáztathatom.
- Szeretném felajánlani a segítségemet. Keress tisztességes munkát, és amíg ez bekövetkezik hajlandó vagyok minden kiadásodat fizetni – Kate szeme elkerekedett a javaslatom hallatán, aminek nagyon örültem. Biztosra vettem, hogy elfogadja, elvégre nagyon szép ajánlatot tettem neki és így én is a közelében maradhatok, anélkül, hogy feltűnő lenne. Kate vett egy mély levegőt, majd felállt az ágyról. Most már szemeit összehúzta és így nézett rám.
- Köszönöm a nagylelkű ajánlatot, de nem – szavai hallatán annyira megdöbbentem, hogy még reagálni is elfejtettem. Kate dühösen fojtatta. – Mégis mit képzeltél? Azt hitted megvásárolhatsz? Nincs szükségem a segítségedre és rád sincs. Jobb volt nekem az életem egészen addig, míg fel nem bukkantál. Minek jöttél vissza? Egyáltalán nem hiányoztál senkinek. Mindenkinek jobb volt nélküled és ezt jól jegyezd meg – ezzel hátra sem pillantva kirohant a szobából. Összeroskadva rogytam le az ágyam szélére. Mindenre gondoltam, de arra nem, hogy Kate így fog reagálni. Mivel sértettem meg már megint? Úgy látszik ez lassan már a szokásommá válik. Sosem tudom mit kell neki mondani, mindig megbántom, még ha akaratlanul is. Nagyot sóhajtva tápászkodtam fel. Megindultam a nappali felé. Valahol mélyen abban reménykedtem, hogy Kate még itt lesz és meggondolta magát, de a ház üres volt. Kate elment és tisztában voltam vele, hogy nem fogja meggondolni magát, akárhogy is reménykedem benne. Úgy látszik keményebb eszközöket kell bevetnem, ha nem akarom, hogy kicsúszon a kezeim közül. Sajnos nincs más választásom. Felkaptam a telefonom és tárcsáztam Andy számát.
Kate:
Míg haza felé sétáltam próbáltam eltűntetni az arcomról a könnyeket, de nem nagyon sikerül, mivel megállás nélkül hullottak a szememből. Talán nem kellett volna ilyen nyersen Harry szemébe vágni ezt az egész dolgot, de egyszerűen nem bírtam türtőztetni magamat. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor be kell vallanom, még mindig szeretem Harryt, ez a sok találkozás ráébresztett, de mindeközben viszont gyűlölöm is, mert ha ő nincs akkor nem az utcán kötök ki. Nem tudtam mit csináljak. Egyik felem már ment is volna vissza Harryhez, hogy bocsánatot kérjen, viszont a másik, úgy véli megérdemelte. Már nem tudok kiigazodni saját magamon. Hiányoznak azok az idők mikor még mind a ketten fiatalabbak voltunk és nem kellett ilyen butaságok miatt törnünk a fejünket. Minden sokkal jobb volt mikort Harry még csak Harry volt és nem a nagy híres Harry Styles, aki után bomlanak a csajok és a jelek szerint ezt ki is használta. Nem is értem minek keresett meg annyi idő után, hisz biztosan elfelejtette milyen különleges kapcsolat volt kötünk. Mindegy. Ő is én úgysem lehetünk többet együtt, legfőképpen azért, mert nagyon nehezemre esik neki megbocsátani és így nem igazán lehetne egy kapcsolatot kezdeni. Gondolataimból a telefonom csörgése szakított ki. Könnyes szemmel néztem ki a hívó fél, de nem írt ki nevet csak számot, így felvettem.
- Igen? - hangom még mindig remegett az előbbi sírástól, amit még mindig alig bírtam visszatartani.
- Szia Kate. Ma este buli lesz nálam. Jössz te is? Szereztem egy irtó jó cuccot, ki kell próbálnod. Ambernek nagyon bejött - elgondolkodva néztem ahogyan egy idős hölgy azt nézi, mikor kellhet át az utcán és csak ekkor jutottak el hozzám Benito szavai. Buliba hívott, amibe már azóta nem volt részem, hogy Harry megjelent volna a láthatáron. Jót fog tenni egy kis kikapcsolódás. Nem akarok többet sem a tegnap estére gondolni sem a múltra. Élvezni akarom az életet, de Harry emlékével a fejemben nem fog menni, szóval ideje otthonról kimozdulnom. Benito türelmetlenül várta válaszom, így nem is haboztam tovább.
- Ott leszek. Este találkozunk - ezzel letettem a telefont. Vártam, hogy a testemen átszaladjon a szokásos izgalom ami buli előtt szokott rám törni, de nem történt semmi. Nem izgultam úgy ahogyan mindig is szoktam. Egyszerűen nem izgatott semmit, maximmum azaz anyag amit Benito szerzett. Azt már nagyon meg szerettem volna kostolni, mert régen volt alkalmam jól beszívni. Nem baj, most végre eljött az én időm.