36. fejezet

 

Kifakadás

- Nem mondtam már el elégszer elég világosan? - vágott bele tejes erejéből az ajtóba, mire az behorpadt. Ijedten néztem rá - Nem mész innen sehova - lépett egyre közelebb, mire elkezdtem hátrafelé kúszni az ágyon, mígnem meg nem éreztem a hátamnál a falat - Még egyszer felemlegeted és bezárlak a szobába. Megértetted? - félve bólintottam, de olyan volt mintha Harry észre sem vette volna. - Megértetted? - ragadta meg az államat és erősen megszorította. Kényszerített, hoyg a szemébe nézzek. Végül összeszedtem magam, nyeltem egy nagyot és remegő hangon megszólaltam.
- Megértettem - Harry egy ideig tanulmányozott, majd lehajolt és durván megcsókolt. Próbáltam ellökni magamtól, de semmi esélyem nem volt. Szorosan magához húzott, majd elkezdte lerángatni rólam a pólót.
- Harry ne - ijedtem meg és egyre nagyobb erővel próbáltam magamtól eltolni - Kérlek - vettem könyörgőre, mire a tenyere egy hatalmas csattanás kíséretében érkezett az arcomra.
- Hogy ne felejtsd el miért is vagy itt - ezzel felállt az ágyról és elhagyta a szobát. Hitetlenkedve néztem utána, miközben megérintettem az a helyet, ahol megütött. ég sosem ütöttek meg, még a szüleim sem. Mindig azon az elven voltak, hoyg gyereket nem ütéssel kell nevelni, hanem szóval. Nem tudom elhinni, hogy az első pofonomat pont Harrytől kaptam. Szememből könnyek csordultak ki, de mérgesen letöröltem őket. Nem fogok többet Harry miatt sírni. Nem érdemli meg. Hogy ne felejtsd el miért is vagy itt ezek voltak azok a szavak amit nem tudtam kiverni a fejemből. Miért? A tegnapi nap olyan tökéletesre sikeredett, kivéve az este. Ennyire nem érdekelné mi van velem? Tényleg mindig csak színjáték?
Hangokat hallottam a földszintről. Azt hittem megint az a nő az, de ezek határozottan férfi hangok voltak. Felálltam az ágyból, hogy meglessem kik azok, de ekkor Harry mérges hangját hallottam meg.
- Ő csak egy kurva, nem akarok több szót rá fecsérelni - erre a kijelentésre mindenki elhalkult lent. Számra tapasztottam a kezemet és visszabújtam a kis vackomba. Pár perccel később Harry jelent meg - Elmegyek - vetette oda, de mielőtt bármit is reagálhattam volna ég mérgesen hozzá tette - Ne örülj. Bezárom ezt az ajtót, így még haza nem jövök nem tudsz kimenni. Világos? - bólintottam és szerencsére most megelégedett ennyivel. Már éppen becsukta volna az ajtót mikor utána szóltam.
- Mit csináljak, ha ki kell mennem? - kérdeztem remegő hangon. Harry figyelmeztető pillantást vetett rám,a mit nem igazán tudtam hova tenni, hisz szerintem ez egy teljesen logikus kérdést.
- Tartsd vissza, vagy pisilj be - ezzel kiment és másodpecek múlva már hallom is ahogyan a zárban elfordul a kulcs. Rögtön dolgozni kezdett az agyam, hogyan menekülhetnék el innen. Odafutottam az ablakhoz és azt néztem, ahogyan öt fiú beszáll egy autóba. Köztük volt Harry is, így szabad volt a pálya. Odaszaladtam az ajtóhoz, de zárva volt, ahogyan azt Harry meg is mondta. Előkerestem a hullámcsatomat, hoyg azzal kinyissam, de fél óra próbálkozás után feladtam. A filmekben olyan egyszerűnek tűnik, de úgy látszik nem szabad mindent elhinni í tévének. Körülnéztem a szobában, de semmit nem találtam amivel ki tudnám piszkálni. Úgy látszik tényleg nincs innen menekülés.
Ekkor megakadt a tekintetem az ablakon. gyorsan odafutottam. Nem voltam olyan magason, ezért gyorsan kinyitottam. gyorsnak kellett lennem, ha nem akarom, hoyg Harry rajtakapjon amint éppen szökni akarok. Ki tudja mit csinálna. Ha egy férfi képes megütni egy nőt, sokkal durvábbakra is képes, amit nagyon nem szeretnék megtapasztalni.Kimásztam az ablak párkányára, de mikor lenéztem szédülés fogott ez. Ez még sem olyan jó ötlet, mint ahogy az elején gondoltam. Vissza akartam mászni, ekkor megcsúszott a lábam és leestem. Bevertem a fejemet egy kőbe, mire egy kis ideig elvesztettem az eszméletemet.
Mikor magamhoz tértem feltápászkodtam, ami most a szokottnál is nehezebben sikerült, majd elindultam. Nem tudtam mennyi lehet az idő vagy, hogy mennyi ideig voltam eszméletlen, csak abban voltam biztos, hogy minél hamarabb el kell innen tűnnöm. Mikor már két utcányit sétáltam hirtelen ám tört a rosszullét és mielőtt megakadályozhattam volna kijöt belőlem a rántotta, amit annak korán reggel ettem. Mikor már minden elfogyott a szervezetemből már az epémet öklendeztem föl. Nem értettem mi van velem. Eddig semmi bajom nem volt. Mikor abba maradt a hányásom tovább sétáltam, de pár házzal később megint rám tört a hányinger, de ezúttal szédültem is hozzá. A következő pillanatban, pedig már a földön feküdtem eszméletlenül.

35. fejezet

 

Engedj elmenni

A nap további részét Harryvel töltöttem. Jobban éreztem magam vele mint azt valaha is gondoltam volna. Úgy éreztem mintha visszacsöppentünk volna a múltba. Akkor még azt hittem semmi nem ronthatja el ezt a napot, de tévednem kellett. Este éppen egy vicces vígjátékot néztünk mikor csöngettek. Értetlenkedve néztünk egymásra Harryvel. Már nagyon késő volt.
- Ki lehet az ilyenkor? - állt föl Harry bosszúsan mikor az illető rátenyerelt a csengőre. Nem bírtam tovább, így a kezemet a fülemre tapasztottam, mire végre elnémúlt. Harry kinyitotta az ajtót.
- Harry láttad az interjút? Király volt nem? - rontott be az ajtón az a személy akit a hátam köepére sem kívánnék. Mikor meglátott a kanapén tágra nyílt a szeme, de aztán hamar összeszedte magát és mérgesen méregetett, majd nyájas mosollyal Harry felé fordult. - Megzavartam valamit? Esetleg nézhetném? - nevette el magát. Éreztem, ahoygan az arcom ismét más színt kezd el ölteni. Miért érem úgy magam enneki a nőnek a társaságában mntha kisiskolás lennék?
- Te is tudod, hogy nem szexelek nyilvánosság előtt - lökte meg gyengéden Harry. Szavai betaláltak. Felpattantam, mire Harry felém kapta a tekintetét. Úgy nézett rám, mintha csak most tudatosult volna benne, hogy én is ott vagyok. Elindultam a lépcső felé, de ő elkapta a csuklómat és kérlelőn nézett bele a szemembe. - Kate, nem úgy gondoltam. Én... - mielőtt folytathatta volna kiszabadítottam a karomat és felrohantam az emeletre. Még hallottam, hogy Harry a nevemen szólít, miközben a nő hangosan elkezdett kacagni. Kulcsra zártam az ajtót és azon lecsúszva leültem a földre. Számra tapasztoittam a kezemet, hogy még véletlenül se hallják odalennt mit csinálok. Felzokogtam. Még soha senki nem alázott meg így, ahoygan most ők. Még Andy sem, mikor arra kért felvételiként kényeztessem. Akkor sem éreztem úgy, hogy mindennek vége. Vissza akartam oda menni. Hiányzott Amber, Benito és Andy, még akkor is, ha nem mindig voltak a legkedvesebbek, de ők legalább nem aláztak meg állandóan ott ahol tudtak.
Legfőképpen viszont a szüleim hiányoztak. Hiányzot, hoyg elmenjek a házhoz és a régi időket idézzem föl, ahogyan azt nézem, hogy éppen vacsoráznak vagy tévéznek. Ilyenkor mindig odaképzelem magamat is. Mindig elmerengek milyen lett volna ha....... Ez viszont mindig túl fájdalmas volt, ezért gyorsan hátat fordítottam a háznak és a szüleimnek. ILyenkor rendszerint elmentem egyet bulizni vagy a szokásosnál többet szívtam. Még akkor is ha fájt látnom a szüleimet, de hiányoztak. Muszáj volt látnom őket.
- Kate - kopogott be az ajtón Harry. Még jó, hoyg kulcsra zártam. Nem akartam őt látni - Engedje be kérlek - könyörgött, de nem válaszoltam. Úgy éreztem elárultak és azt sosem visetem könnyen. Fájt ami odalennt történt és ezzel ő is tisztában volt. Régebben mindig megvédett, ha valaki bántani merészelt, de most még ő atta alá a lovat és még csak nem is foglalkozott azzal mit érezhetek én. Jót szórakozott rajtam a kis barátnőjével, nem, a menyasszonyával, amiről harry elfelejtett értesíteni. - Kérlek beszéljük meg - még mindig nem válaszoltam. MIt akar ezen megbeszélni? Eléggé nyilvánvaló, hogy mit akar. - Hát jó - sóhajtott végül Harry - Odalent leszek, ha kellene valami - ezzel hallottam, ahogyan lefele megy a lépcsőn. Hangosan felzokogtam, mire gyorsan a szám elé kaptam a kezemet. Soha többet nem akartam innen kimenni, de legfőképpen nem akartam Harry szemébe nézni. Attól féltem ismét eltudna bájolni és akkor esélyem sem lenne arra, hogy haza küzdjem magamat, márpedig ez volt a tervem. Megint felzokogtam, bár, ha őszinte akarok lenni nem tudom miért. Mióta itt vagyok Londonban többet sírtam mint egész életemben. Teljesen kikészít Harry és a mostani helyzet. Mit csináljak?
Odavánszorogtam az ágyhoz és feltápászkodtam rá. A hátamra feküdtem és scak néztem a világoskék plafont. Az agyam egyfolytában az elmúlt napok eseményeim járt. Nem értem Harryt. Egyszer gyengéd és kedves, olyankor úgy érzem ott lakik még valahol benne az a Harry akibe egykoron beleszerettem. Máskor pedig olyan kegyetlen és gúnyolódó, hogy már azt sem tudom kicsoda, oylankor pedig úgy érzem, mintha egy vadidegen emberrel lennék. Melyik vajon az igazi Harry. Addig töprengtem rajta, míg végül el nem nyomott az álom.

Másnap reggel tojás illatára ébredek. Érzem,a hoygan megkordul a gyomrom ami nem is csoda, hisz este kihagytam a vacsorát, emrt nem akartam Harryvel találkozni.
- Jó reggelt - Harry hangja hallatán kipattant va szemem és felültem az ágyon. Harry az ágy végében ült egy tálcával a kezében, amint finoman illatozó tojás rántotta volt.
- Mit keresel itt? - nyögtem végül ki - Bezáretam az ajtót6.
- Nekem egy bezárt ajtó nem akadály, főleg, ha hozzád kell bemenni - kacsintott rám.
- De...
- Egyél - szakított félbe, majd a kezembe nyomta a tálcát. Egy ideig csendben néztem, mire Harry kicsit mogorvábban még hozzátette - Nem mérgeztem meg.
- Nem is gondoltam - fordítottam félre zavartan a tekintetemet. Csendben felemeltem a villát és egy kis adag tojást tettem rá. Harry elégedetten nézte, ahoygan megeszem több mint a felét. Elvette tőlem a tálcát és éppen kifelé indult, mikor még utána szóltam.

- Enged el - amint kimondtam már meg is bántam, mert6 a tálca nagy csörömpöléssel a földre zuhant, Harry pedig gyilkos tekintette fordult vissza.

34. fejezet

Nem engedhetlek el

 Miután Harry kiviharzott a szobábólé elővettem az előbbi anyagot és még többet szippantottam belőle. Úgy éreztem már semmi nem lesz olyan mint régen. Harry megvásárolt, itt vagyok egy idegen helyen és még csak segítséget sem tudok kérni senkitől, mert nem ismerek itt senkit. Ez kész rémálom. Éreztem, ahogyan az anyag egyre jobban elhomályosítja az elmémet és ezáltal hirtelen düh lett úrrá rajtam, majd rögtön utána szomorúság és végül boldogság, majd megint kezdődött előlről. Nagy nehezen kitámolyogtam a szobából és Harry keresésére indultam. Nem tudom miért, de muszáj volt őt látnom. Egy örökké valóság után leértem a nappaliba, ahol Harry a kanapén ült fejét a kezére támasztva. Egy ideig csendesen néztem, de aztán úrrá lett rajtam a boldogság és amennyire tudtam beszökdécseltem a szobába. Harry meglepetten nézett föl, majd miikor meglátta hatalmas vigyoromat értetlenkedve mért végig, amit nem is csodálok, hisz néhány perce még ordítoztunk egymással. Hirtelen fölnevettem és beleültem az ölébe.
- Kate, minden rendben? - kérdezte aggódva. Válaszolni akartam, de mikor kinyitottam a számat nem jött ki rajta más csak kuncogás. Erre Harry megint fölvonta a szemöldökét. Láttam rajta, hogy kezdi kapisgálni mi is történhetett. - Te be vagy drogozva? hogyan? - kérdezte cxsendesen, amjd mikor nem válaszoltam erősen megrázott - Válaszolj - erre megint fölkuncogtam és hozzá dörzsöltem magamat. harry halkan felnyögött, de mikor elkezdtem puszilgatni a nyakát, eltolt. Sértődötten néztem rá, mire halkan felnevetett. - ha most megtörténne akkor egészen biztosan meggyűlőlnél, ha kitisztulsz. - egy ideig csendben ültünk, majd mikor lkezdtem simogatni hirtelen felpattant, így én a földön landoltam. Bűnbánóan nézett rám. - Ne haragudj - segített föl, amjd huncutul rám kacsintott - Azt hiszem ideje egy jót aludnod. Ha fölkelsz majd beszélünk - intett a lépcső felé, de mivel még mindig üveges tekintettel néztem rá, ezértr sóhajtott egy nagyot, emgfogta a kezemet és felhúzott egyenesen a szobájába. Mikor átléptük a küszöböt megint rám tört a kuncogás. Harry vett egy mély levegőt megígazította az ágyneműt és várakozásteljesen nézett rám, de mikor nem mozdultam odalépett mellém és lehúzott az ágyra. Levetkőztetett fehérneműre és gyengéden betakargatott. Már az álom kapujában jártam mikor még meghallottam Harry halk hangját.
- Nem engedhetlek el most, hogy megtaláltalak.

Mikor kinyitottam a szememet kellett egy kis idő, mire be tudtam azonosítani hol is vagyok. Még mindig nagyon szokatlan nekem, hoyg nem abban a lebújban alszom. Hirelen a szemembe sütött a nap, mire autómatikusan felemeltem a kezemet, hogy eltakarjam, de ekkor hirefteln felültem az ágyban. Kint a nap már lefele ment, ezért arra tippeltem, hogy késő délután lehet. Az éjjeliszekrényre kaptam a tekintetemet. Délután fél hat van. Mit csinálok ilyenkor még az ágyban? Egyszer csak beugrott, hoyg mi történt alig pár órával ezelőtt. Érezte, hogy a fejem kezd egy más szín árnyalatot ölteni. Ez most komolyan megtörtént? El sem hiszem, hogy képes voltam rámászni Harryre, azt pedig főképp nem, hogy Harry állított le. Mindig is azt hittem arra vár mikor kezdeményezek, de ezek szerint nem. Bele se merek gondolni mi történt volna, ha Harry nincsen eszénél. Tekintetem levándorolt a fehérneműmre mire még jobban elszégyelltem magamat. Soha nem gondoltam volna, hoyg Harry így fog látni, nem akartam, hogy így lásson. Nagyon szégyenlem a történteket. Bele se merek gondolni, mit gondolhat most rólam. Biztosan azt hiszi, hogy könnyűvérű vagyok, ami nem is lenne csoda, ha belegondolok, hogy kurvaként dolgozom.
Összezsedtem magamat és felálltam az ágyról. Minden porcikám tiltakozott ellene, de most nem érdekelt. Látni akrtagm Harryt, tudni akartam mit gondol most rólam. Összeszedtem a bátorságokmat, már ha van nekem olyanom, és elindultam lefele. MIvel a konyhából edénycsörömpölést hallottam egyenesen odavettem az itányt. Harry halkan dudorászott miközben valamit kavargatott. Hangtalanul léptem be a konyhába, de hirtelen megtorpantam. Harry mintha megérezte, hogy nincs egyedül és egy hirtelen mozdulattal felém fordult.Amint meglátott szélesen elmosolyodott.
- Éhes vagy?
- Nagyon - mosolyodtam el megkönnyebbülve. Azt hittem ennél rosszabb lesz a viszont látás. Úgy látszik Harry tudta nem szívesen beszélnék arról a kínos jelenetről. Még mindig nem tudom elhinni, hoyg az én voltam. Eddig a drog még sosem késztetett ilyenekre. Most mégis Harryvel akartam lenni. - Mit eszünk? - kérdeztem, így legalább el tudtam terelni zavaró gondoltaimat. nem akartam Harryre vágyni, de attól tartottam ez mégis be fog következni, ha már nem következett be.
- Bolonyait csináltam - még a nyál is összefutott a számba. Olyan éhes voltam, meg tudtam volna enni egy egész fazékkal, na jó annyival azért nem. - Szereted? - kérdezte mikor nem válaszoltam csak néztem rá.
- Mi az hogy. Imádom, de ezt te is tudod igaz? - kérdeztem nevetve, mire Harry is hangosan felnevetett. Kiszedett két tányér bolonyait és letette az asztalra. Leültem és rögtön mohón nekiláttam az evésnek. Harry is leült, de nem kezdett el enni csak engem nézett és mosolygott.
- Te nem eszel? - emeltem föl a fejemet mikor már a tányéromról elfogyott a fele étel. Harry lenézett a tányérjára mintha csak most vette volna észre, hoyg nem eszik, de aztán ismét rám nézett és elmosolyodott.
- Dehogynem

33. fejezet

Drága Olvasóim! Ne haragudjatok, hogy múlt héten nem hoztam részt, de nyaralni voltam és sehol nem volt számítógép a telefonomon pedig nincsen internet! Remélem nem haragszotok nagyon.
Viszont megérkezett a következő rész és csak remélni merem, hogy tetszeni fog :)
Milio puszi minden kedves olvasómnak!
Ui: Kiss Kata nem felejtettelek el, de tényleg nem volt időm megírni azt a kis történetet! Ha még nem késő akkor most van egy kis időm és akkor megírnám, de csak akkor ha még mindig szeretnéd! Várom a visszajelzésedet :)
Ui2: Ne haragudjatok, hogy ilyen rövid lett!
Puszi! :)

Botrány kezdete

- Nem mehetsz el és erről nem nyitok vitát - ezzel hátat fordított és nagy csattanással bevágta maga mögött az ajtót. Éreztem, ahogyan egy könnycsepp gördül ki a szememből. Pedig azt hittem, Harrynek mégis fontos vagyok, hisz olyan gyengéden és megértően viselkedett tegnap este. Nem is értem, hogyan hihettem abban, hogy nem akar nekem fájdalma okozni, pedig csak azt tud. Sosem érdekelte, hogy én mit akarok, a lényeg, hogy neki meglegyen az akarata. Mikor még együtt voltunk ezt nem láttam, de most már pontosan tudom, hogy egész végig csak kihasznált. Az a Harry akit én akkor ismertem az nem létezik, ez az igazi Harry. Legszívesebben most elmenem volna Benitohoz, hogy adjon egy nagy adag cuccot, de itt sajnos nem volt rá lehetőségem. Hoztam magammal, de nem elég hosszú távra, ezért elhatároztam, hogy takarékoskodni fogok. Remélem Harry meggondolja magát és minél előbb hazaküld. Nem akarom ezt csinálni. Undorodom Londontól, Isobeltől, ettől a szobától és legfőképpen Harrytől. Nem akarom, hogy az után a nő után hozzám érjen. Ha csak rá gondolok kiráz a hideg.
Nagy nehezen felkeltem és lesétáltam a konyhába, közben pedig azon imádkoztam, nehogy összefussak Harryvel. Szerencsére hallottam, ahogyan a nappaliban szól a tévé, így szinte biztos voltam benne, hogy nem futunk össze. Legalábbis nagyon reméltem. Gyorsan töltöttem magamnak egy pohár vizet és épp vissza akartam osonni a szobába, mikor bemondták a tévében, hogy: Harry Stylest, tegnap egy titokzatos lánnyal látták, akin igencsak látszott, hogy rajong a mi kis énekesünkért. Vajon ki lehet az a lány? Harry Styles végre valahára megállapodott vagy mindössze csak egy futó kaland? Vajon mit szól mindehhez Isobel? Nemsokára élőben válaszol nekünk addig is maradjanak velünk. Észre sem vettem, hogy miközben a műsorvezető beszámolóját hallgattam odamentem a nappali bejáratához és megbabonázva bámultam a tévére. Harry észrevett és közömbösen intett, hogy üljek le oda mellé. Vonakodva, de engedelmeskedtem. Leültem a lehető legtávolabbi helyre, mire Harry gúnyosan felvonta a szemöldökét, de nem szólt egy szót sem.
- És itt is vagyunk ismét, de ezúttal már Isobel társaságában - legszívesebben átmásztam volna a képernyőn és kikapartam volna annak a viperának a szemét. Idegesen néztem, ahogyan végig sétál a szőnyegen, majd kényelembe helyezi magát. Legszívesebben ott a helyszínen megfojtottam volna. Mikor már először hallottam a nevét akkor tudtam, hogy lesz valami vele kapcsolatban. Rossz előérzetem volt és lám nem is hiába.
- Szóval Isobel, meséld el nekünk, hogyan szakítottatok Harryvel, hisz már mindenki tudja elég szoros kapcsolatban voltatok - visszafojtott lélegzettel vártam a válaszát és közben Harryre sandítottam mit szól vajon ehhez. Miféle szoros kapcsolatban? Csak én nem értem ezt a zagyvaságot? nagyon remélem, hogy hamarosan megtudom mi folyik itt valójában.
- Igazság szerint nem szakítottunk Harryvel. Még mindig együtt vagyunk és továbbra is szeretnék a menyasszonya lenni - megsemmisülve ültem a kanapén. Mi van? Isobel Harry menyasszonya? Hirtelen a szívembe éles fájdalom nyilallt. Miért nem mondta el Harry? Éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek, ezért sűrűn kezdtem el pislogni, hogy még véletlenül se csorduljon ki. - Az a lány egy kis szórakozás volt mielőtt végleg megállapodna, amit én nem sajnálok tőle, hisz mindenki tudja milyen nőfaló volt. Egy utolsó félrelépés még nem a világ - eddig bírtam tovább felpattantam és felrohantam az emeletre.
- Kate - kiáltotta utánam Harry, de nem foglalkoztam vele. Előhalásztam a kis bőröndömet és a drog után kezdtem el kutatni. Mikor végre megtaláltam egy mélyet szippantottam belőle a többit pedig visszatettem. Máris kezdtem érezni a kábító hatását, lebegtem a föld fölött, könnyűnek és gondtalannak éreztem magamat. El akartam felejteni mindent. Azt, hogy újra láttam Harryt, hogy menyasszonya van és legfőképpen azt, hogy engem csak kihasználás képen hozott magával. Bús gondolataimból a kopogtatás szakított ki. Nem válaszoltam, de az illető ég így is vette a bátorságot és benyitott. Szótlanul néztem, ahogyan besétál és a tekintetével követi minden mozdulatomat. Mérgesen néztem rá. A drogtól megjött  bátorságom.
- Haza akarok menni - erre a kijelentésemre már Harry tekintete is elsötétült. Nagy nehezen felálltam, bár nagyon szédültem, de most nem foglalkoztam vele.
- Ezt már megbeszéltük - mondta Harry összeszorított fogakkal.
- Nem beszéltük meg - sikítottam. - Te kijelentetted és nekem nem hagytál más választást. Nem vagyok a tulajdonod. Amellett elfelejtetted elmondani, hogy menyasszonyod van. - keltem ki magamból. Éreztem, ahogyan az adrenalin végig száguld az egész testemen. Harry furcsállva nézett rám. - hagyj hazamenni - ismételtem magamat.
- Nem - üvöltötte Harry torka szakadtából, amitől összerezzentem. Harry elégedetten végig mért, majd elhagyta a szobát. Az ajtót nagy csattanással vágta be, úgy látszik ez már a szokásává vállt.

32. fejezet

Drága Olvasóim! Ne haragudjatok, hogy mostanában nem volt rész, de sem időm, sem energiám nem maradt írni. Majdnem minden nap dolgozom, így elég sok időm elmegy most is éppen munkából jöttem :) Azért remélem maradt még olyan aki olvassa a blogot és azt is nagyon remélem, hogy tetszeni fog ez a rész is :)

Isabel

Arra ébredtem föl, hogy egy ajtót nagy csattanással bevágnak. Fáradtan nyitottam ki a szememet. Először azt sem tudtam, hol vagyok, de aztán szépen lassan visszatértek az emlékeim. Harry szobájában vagyok. Pillantásomat rögtön az ágy másik végébe vezettem, de az üresen állt, most már legalább tudom, ki csapta be az ajtót.

Erőt veszek magamon és felkelek az ágyból. Elsétálok az ajtóig, és résnyire kinyitom, de ekkor egy rideg női hang üti meg a fülemet.

- Mit képzelsz te magadról? Idehozol egy ringyót és mutogatod a firkásznak? – szavai hallatán az egész testem ledermedt. Nyilvánvaló volt, hogy kit értett ringyó alatt. Vártam, hogy Harry tiltakozzon, de nem tette.

- Nyugodj meg Isabel – Isabel? Ő lenne az a lány, akivel Harry együtt van? Éreztem, hogy a fejem kezd más színárnyalatot venni. Vissza akartam vonulni a szobába, de ekkor megint felcsendült az a rideg hang.

- Dugd meg néhányszor, de ne mutogasd az egész világnak. Különben is…

- Pontosan ezt fogom tenni. Szóval nem kell aggódnod. Ha megunom te jössz – majd a fülemet furcsán cuppogós hang ütötte meg. Éreztem, hogy az arcomat végig szántják a könnyek, de nem foglalkoztam vele. Tényleg ennyit érek Harrynek. A nappaliból felszűrődő hangok kétséget sem hagytak a felől, hogy éppen mit csinálnak. Harry nyilván nála kárpótolja azt, amit tőlem nem kapott meg múlt éjjel. Nem is fog, kaptam fel dacosan a fejemet, majd visszaszaladtam a szobába. Most vettem csak észre, hogy amíg mi elvoltunk tegnap kipakolták a cuccaimat. Gyorsan elő kotortam a bőröndöt és beledobáltam a cuccaimat.

Éppen végeztem, mikor arra lettem figyelmes, hogy csapódik a bejárati ajtó és felbőg kint egy autó. Gyorsan eldugtam a bőröndöt az ágy alatt és lefeküdtem. Így talált rám Harry. Mosolyogva lépett be, de amint meglátta könnyáztatta arcomat és dühös tekintetemet elkomorult.

- Kate, mi a baj? – nem válaszoltam csak elfordítottam a fejemet. Nem akartam látni, mivel tudtam minden kedves gesztusa csak hazugság. Mindent csak azért tesz, hogy az ágyába fektessen és nem másért. Elég világosan megmondta a kis barátnőjének. Hát ezért nem akart válaszolni a kérdésemre.

- Nem találod ki? – vágtam hozzá a szavakat flegmán. Szavaimat kínos csend követte. Egy idő után nem bírtam már tovább és felé fordultam. Először zavartan nézett, majd egyre dühösebb tekintettel méregetett.

- Mi a fene bajod van? – nagy léptekkel megindult az ágy felé és letelepedett rá. Olyan messzire húzódtam amennyire, csak tudtam, de Harry elkapta a csuklómat és visszarántott maga mellé, így közvetlenül mellette voltam. Kényelmetlenül mocorogtam, mire összevonta a szemöldökét. – Mit tettem? –erre a kérdésre ismét elkezdtek hullani a könnyeim. Még van képe megkérdezni, miközben nem is olyan rég egy csajjal kufircolt? – Kate, mi a baj? – hangja most aggódással volt tele. Lehajtottam a fejemet, de erőszakkal felemelte és mélyen belenézett a szemembe.

- Haza akarok menni – mondtam végül, hogy megtörjem a csendet és, hogy túlessek végre ezen. Csak remélni mertem, hogy Harry nem gördít akadályokat az utamba, de amint Harryre néztem, rögtön tudtam, hogy ez csak hiú ábránd volt.

- Mi az, hogy el akarsz menni? Elfelejtetted, hogy megvettelek, és még nem kaptam meg a jussomat? Elég sok pénzt kiperkáltam és eszemben sincs a nélkül elengednem téged, hogy szolgáltatást nyújtanál – minden egyes szava után egyre jobban elsápadok. Ezt nem gondolhatja komolyan. Ennyire fontos neki, hogy lefeküdjek vele? De miért?

- Rendben – emeltem fel dacosan a fejemet – Akkor dugj meg párszor, de ne mutogass az egész világnak – idéztem fel Isabel kemény és rideg szavait. Harry dermedten bámul rám. Azt hiszem most először sikerül őt megdöbbentenem. Egy ideig csendben vizsgálgatta az arcomat, majd felpattant és fel-alá kezdett járkálni. Mikor ezt megunta megtorpant és egész testével felém fordult.

- Mindent hallottál? – kérdezte végül, de olyan csendesen, hogy alig hallottam. Elfordítottam a tekintetemet és úgy válaszoltam.

- Többet, is mint kellett volna. – mondtam végül elutasítóan, de még véletlenül sem néztem volna Harryre, pedig éreztem, ahogyan a tekintetével szinte lyukat éget a hátamba. – Haza szeretnék menni – nyögtem ki ismételten.

31. fejezet

 Első közös éjszaka

Idegesen ültem Harry mellett az autóban. Egyfolytában a ma este kattogott az eszemben. Nem akartam Harryvel egy házban éjszakázni, főleg, hogy fizetett azért, hogy még az ágyamat is elfoglalja. Hogyan fogom kibírni ezt az időt? Undorodom attól a gondolattól, ami ide vezetett. Ha nem utasítottam volna vissza akkor egészen biztosan nem hozott volna magával. Ráadásul elég nyilvánvalón a tudtomra hozta, hogy én csak az ágyasa vagyok és semmi közöm a magánéletéhez. Legnagyobb szerencsétlenségemre mindig is kíváncsi természetem volt, így még rosszabb, mert alig bírom befogni a számat. Viszont nem akarom Harryt felidegesíteni,  mert vakkor elég rémisztő tud lenni.
Sosem szerettem, ha megpróbálták megmondni nekem mit csináljak, de most nagyon úgy tűnik, hogy nemigen van más választásom. Merengésemből Harry dörmögős hangja szakított ki.
- Itt vagyunk - vakkantott, majd kipattant az autóból és türelmetlen pillantással méregetett. Vettem egy mély lélegzetet és én is kiszálltam utána. Egyetlen szó nélkül léptünk be a házba. Harry egy hirtelen mozdulattal megpördült és szikrázó tekintettel ért végig. Most meg mit csináltam, ami miatt mérges rám? - Tizenegy körül bemegyek a szobádba. Addigra fürödj le és öltözz fel abba a hálóingbe amit az ágyadon találsz. Ne okozz csalódást - ezzel hátat is fordított és eltűnt a konyha irányában. Sértetten néztem utána, de őt ez egy cseppet sem érdekelte. Szokj hozzá. Ezért fizetett ki egy csomó pénzt. Erre a gondolatra könnyek szöktek a szemembe, ezért gyorsan feliszkoltam a szobámba, mert nem akartam, hogy Harry lásson sírni. Elég volt a megaláztatásból. Biztosan elégtétel lenne neki, ha elbőgném magamat előtte, de csak azért sem fogom. Pedig már kezdtem reménykedni a ma délutáni kirándulásunk után, hogy nem lesz olyan kíméletlen velem és legalább megvárja azt, míg megszokom az új környezetet.
Még mindig könnyes szemmel néztem a karórámra, ami most 22:30-at mutatott. Sietnem kell, ha el akarok készülni 11-re. Berontottam a fürdőszobába, ledobáltam magamról a ruháimat, megengedtem a csapot és alá álltam. Jóleső sóhaj szaladt ki a számon mikor a meleg víz a bőrömhöz ért. Élvezetes volt egy ilyen nagy zuhanyzóban lezuhanyozni. Az én parányi lakásomban nem volt rá lehetőség, ráadásul az utóbbi időben meleg vizem se volt. Éppen ezért igazi mennyországnak érzem a jó meleg vizet. Legszívesebben egész este alatta álltam volna, de nem tehettem meg. Nem akartam még jobban felidegesíteni Harryt, főleg most, hogy ilyen rossz kedvű, bár még mindig nem tudom mit követtem el. Van egy olyan érzésem, hogy nem is fogom megtudni. Nagyot sóhajtva zártam el a csapot és léptem ki a zuhanykabinból. Magamra kaptam egy törülközőt és visszaszaladtam a szobámba. Az óra kijelzőén 22:55 perc volt. ledobtam magamról a törülközőt és az ágyon lévő hálóinghez kaptam, de amint megláttam, hogyan néz ki, megdermedtem. Teljesen átlátszó volt. Az embernek nem sok képzelő érő kell ahhoz, ha ebben meglát. Dühösen odavágtam az ágyra, de ekkor megakadt a szemem z órán. Már csak két percem volt és ha nem veszem fel, akkor Harry biztosan kiakad. Gyorsan felvettem a hálóinget és magamra kaptam. Bebújtam az ágyba és vártam Harry megjelenését. Mi van velem? Miért félek ennyire a véleményétől és a haragjától? Régen soha nem emelt rám kezet és egészen biztos vagyok benne, hogy most sem tenné meg. Vagy mégis? Ha belegondolok Harry nagyon sokat változott azóta. Kíméletlenebb lett, mintha teljesen kifordult volna önmagából. Ennyire megváltoztatta volna a sztárok világa?
Gondolataimat az ajtó nyikorgása szakította félbe. Harry nesztelenül lépett be és csak egy szál alsógatya volt rajta. éreztem, hogy az egész testemen végigfut a hideg. Nem így akarom, hoyg megtörténjen. Attól félek tönkre tenné azokat a szép emlékeket is, amik még megmaradtak. Harry észrevette rémült tekintetemet és gúnyosan elmosolyodott.
- Na, mi van? Talán nem tetszik amit látsz? - mondani akartam valamit, de egyszerűen képtelen voltam rá. Túlságosan is letaglózott Harry látványa és a félelem amit ezzel az éjszakával kapcsolatban érzek. Pedig nem kellene félnem. Harry volt az a fiú aki elvette a szüzességemet. Rengetegszer lefeküdtem már vele. Most akkor mi a baj? Amint megfogalmazódott bennem ez a kérdés, máris tudtam. Akkor Harry nem kényszerített semmire. Mindig gyengéd és figyelmes volt velem, de a mostani Harryt nem tudom elképzelni gyengédnek vagy figyelmesnek. Túlságosan nyers és követelőző. Harry egyetlen szó nélkül odamasírozott az ágyhoz és felhajtotta a takarót. Ijedten takartam el a kezemmel a mellemet, de felesleges volt, mivel az alsó részemre teljes kilátást engedtem. Éreztem, hoyg a fejem kezd vörösödni. Harry mohón végigmért, majd hatalmas kezét a hasamra tette. Eddig bírtam tartóztatni magamat. A szememből megállás nélkül folyni kezdtek a könnyek, mire Harry értetlenkedve nézett rám.
- Mi baj? - megráztam a fejemet, ezzel jelezve, hogy nem akarom neki elmondani és essünk már túl rajta. - Mitől félsz? - kérdezte végül. Összerezzentem a hangjából kicsendülő aggodalomtól. Nem hittem, hogy aggódna értem.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után így.... - nem tudtam befejezni, mert ismét könnyekben törtem ki. Az egész testemet rázta a zokogás és nem tudtam neki parancsolni. Hiába ismételgettem magamban egyfolytában, hoyg Harrynek nem szabadna ezt látnia, nem bírtam megállni. Túlságosan is szívem szúrt eme tette. Legnagyobb meglepetésemre Harry gyengéden magához ölelt.
- Semmi baj kicsim - adott a fejem búbjára egy puszit. Ismét rám terítette a takarót és ő is bebújt mellém. Meglepetten néztem rá a könnyeimen keresztül. - Nem akarom, hogy azt hidd szörnyeteg vagyok. Nem foglak kényszeríteni. Megvárom míg készen állsz rá - húzta a fejemet a vállára. Még mindig meglepetten pislogtam. A könnyeim szerencsére már elapadtak, de én még mindig úgy érzem, hogy ez egy álom. Mióta Harry visszajött sosem volt velem ilyen kedves, sőt pont az ellenkezője volt. Ott alázott meg ahol tudott, most mégis ilyen kedves velem - Most aludj - tette még hozzá. nem kellett kétszer mondnia, mert amúgy is nagyon álmos voltam, így perceken belül átléptem az álmok birodalmába.

30. fejezet

Városnézés

Amint leszállt a gép Harry megfogta a kezemet és az ajtóhoz vezetett, de amint elhaladtunk az ablak mellett megtorpantam. Hitetlenkedve bámultam ki az ablakon. Annyi ember volt a repülőtéren, hogy csoda, hogy elférnek. Harry mosolyogva nézte a reakciómat, majd odahajolt hozzám és egy félszeg puszit adott az arcomra. Ismét megfogta a kezemet és elkezdett húzni maga után az ajtó felé. Amint kiléptünk minden fej felénk fordult, amitől nagyon kellemetlenül éreztem magamat. Nem szeretem, ha sok figyelmet fordítanak rám. Kényelmetlenül érzem magam tőle. Ráadásul egy csomó kamerát, mikrofont és fényképezőgépet nyomnak az orrunk elé. Harry próbálja figyelmen kívül hagyni őket, de a riporterek nem hagyják annyiban a dolgot. Rengeteg kérdés záporozik felénk.
- Ki az a lány akivel megérkezett?
- Ő a barátnője?
- Kisasszony megmondaná, hogy milyen viszony fűzi Harry Styles-hoz?
- Együtt voltak nyaralni?
- Mióta vannak együtt?
- Szakítottak Isabellel?
- Hogy viselte a szakítást? Hamar megvigasztalódott az új barátnőjével?
És ez így ment addig, míg Harry egy fehér limuzinhoz vezetett és besegített. Megkönnyebbültem, hogy végre kizárhatom a kinti nyüzsgést. Ez rosszabb volt mint amire számítottam, viszont volt olyan kérdés ami nem ment ki a fejemből. Egyszerűen beleégett a tudatomba. Szakítottak Isabellel? Ki azaz Isabel? Nem tudtam, hogy van barátnője. Miért nem szólt, mikor felajánlotta, hogy jöjjek vele? Nem, javítottam ki magam. Nem felajánlotta, hanem megparancsolta. Nem szabad elfelejtenem, hogy Harry ezért az egészért fizet nekem és meg kell osztanom vele az ágyát, még akkor is ha van barátnője. Ez ellen nem tudok tenni, de mielőtt meggondolhattam volna, akaratlanul is kicsúszott a számon a kérdés.
- Kicsoda Isabel? - kérdeztem, mire Harry hűvös tekintettel végigmért. A hátamon a hideg futkosott, s megborzongtam. Harry még sosem viselkedett velem ilyen hűvösen és nem is nézett így rám. Valami rosszat mondtam?
- Mi közöd hozzá? te csak az ágyasom vagy, tarts is magad ahhoz. A magánéletemhez semmi közöd - szavai szíven ütöttek, de azért bólintottam és próbáltam nem tudomást venni a szememben gyülekező könnyekről és a szívembe markoló fájdalomról. Nem hiszem el, hogy Harry ezt mondta. Magam is tisztában vagyok, hogy miért jöttem Londonba, de azért nem kellett volna ilyen kíméletlenül az orrom alá dörgölnie, hogy hol a helyem.
- Ma elviszlek egy kis városnézésre - ezt nem kérdezte, hanem kijelentette, mintha már ebbe sem lenne semmi beleszólásom, pedig most igazán nem sok kedvem volt hozzá, főleg az előbbi kijelentése után, de mivel nem akartam veszekedni, ezért csak szó nélkül bólintottam és kibámultam az ablakon. Harry nem fordított rám több figyelmet, mondott valamit angolul a sofőrnek, majd beletemetkezett a telefonjába. valakivel nagyon élénken cseveghetett, mert egyfolytában pittyegett a telefonja. Biztosan Isabel az, bárki is legyen az. Vajon ő Harry barátnője? Még mindig együtt vannak? Vajon a nő tud rólam? És egyáltalán miért érdekel ez engem? Semmi közöm hozzá, ezt Harry is a tudtomra adta, jobb lesz ha elfelejtem az egészet. Ebben a pillanatban megállt a limuzin egy hatalmas park előtt. Harry kipattant és megfogta a könyökömet, hogy engem is kisegítsen. Harry még mindig nem szól hozzám csak elindult a park felé és gondolom azt várja, hogy kövessem. Legszívesebben elfutnék és többé vissza sem néznék, de úgy sem tudnék hová menni. Gyors iramban megindulok Harry után és csak reménykedhetek, hogy nem lepnek el minket megint a riporterek. Mire utolértem Harryt már vett két fagyit és az egyiket felém nyújtotta. Meglepetten néztem rá, de nem ellenkeztem. Volt valami a tekintetében amit nem tudtam megfejteni és ez nagyon zavart.
- Remélem szereted a vanília fagyit - mondta miközben élvezettel nézte, ahogyan nyalom a fagyimat. Zavartan félrenéztem. Zavarba ejtett ez az átható pillantás, Hary elvigyorodott majd intett a fejével, hogy kövessem. Szótlanul sétálunk egymás mellett, így ki tudom élvezni London gyönyörű táját.
Az idő eléggé későre járt. London kezdett életre kelni, amit csak lehetett kivilágítottak, amitől gyönyörű lett a város. Utunk a London Eye felé vezetett, ami kéken világított. gyönyörű volt és nagyon romantikus. Harry mindent megtett, hogy jól érezzem magamat, de akaratlanul is mindig fekete felhő árnyékolta be a jókedvemet. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, hogy Harry miért hozott magával és, hogy mellettem lehet egy barátnője is. Arra eszméltem fel, hogy Harry megfogja a kezemet és a London Eye felé húz. Egyenesen a sor legelejére vezetett, mire elég sok csúnya pillantást lövelltek felénk, de Harryt nem zavarta, így próbáltam én is úgy csinálni, mintha észre sem venném. Probléma nélkül az első szóra felengedtek minket, amin egy kicsit meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy Harry ilyen könnyen elintézi, csillogó tekintettel néztem rá, amit ő egy incselkedő mosollyal viszonzott.
- Hogy tudtad ezt elintézni? - böktem  fejemmel az előbbi ember felé, aki gond nélkül felengedett minket, nem is foglalkozva  tiltakozó tömeggel.
- Ismerem - von vállat. - Nézd a kilátást. Sehonnan sem ilyen szép - bólintottam, majd minden figyelmemet a kinti tájra fordítottam. Gyönyörű volt London innen fentről. Minden kivilágítva és minden a maga szépségében. Sose gondoltam volna, hogy valaha ilyet látok. Harry szorosan mögém áll és átfogja kezeivel a derekamat. Meg akarok fordulni, de ő nem engedi. Így összebújva várjuk, hogy végre ismét lent landoljunk. Amint leérünk a földre, Harry elenged és hátrébb lép.
- Ideje hazamenni - fogja meg a kezemet és vezet ki abból az apró kis kupolából.

4. díj

Köszönöm a díjat Lucy Jameson-nak! Nagyon hálás vagyok érte! :)

11 dolog rólam:

1.  Szeretek kirándulni, bár mostanában nem nagyon van rá alkalmam
2.  Örülök, hogy végre nyár van
3.  Nem szeretem a sört
4.  Szeretek írni
5.  Tegnap megnéztem a Step Up3-at
6.  Nem szeretek otthon lenni
7.  Sokat dolgozom most nyáron
8.  Vannak testvéreim
9.  Nem tudok jól rajzolni
10.  Tegnap Activitiztünk
11.  Ma megyek strandra

Válaszaim: 

1. Van olyan idézet ami motivál? Nincs. Nem nagyon van időm idézeteket nézni

2. Ki a kedvenc íród? Cassandra Clar

3. Melyik könyv ragadott meg leginkább? Csontváros

4. Van példaképed? Van

5. Miért pont az őt választottad a történeted főszereplőjének? Hirtelen ötlet volt és nem nagyon láttam még blogokon, ezért esett rá a választásom :)

6. Van más blogod is? Igen

7. Miért ebben a témában írsz? Azért mert körülöttem sokan tönkretették már magukat a drogok miatt és meg akarom mutatni, hogy lehet anélkül is szebb az élet

8. Mit csinálsz a szabadidődben? olvasok, úszok, kirándulok, tévézek és zenét hallgatok

9. Mi az életcélod? Sikeres szeretnék lenni a munkámban és az írásban. Szeretnék a szüleimen túltenni. Nem akarom úgy elrontani az életemet, ahogyan ők tették ennyi idősen.

10. Miért esett a választásod a jelenlegi bloggernevedre? Azért, mert ez az eredeti nevem is :)

11. Mióta írsz? 2013 májusa óta

11 kérdés:

1.  Hol laksz?
2.  Miért kezdtél el blogolni?
3.  Hány éves korod óta írsz?
4.  Mit jelent számodra az írás?
5.  Volt úgy, hogy nem volt a blogodhoz semmiféle ötleted? Mit csinálsz ilyenkor?
6.  Miből merítesz ihletet?
7.  Milyen fajta zenéket szeretsz?
8.  Van kedvenc előadód?
9.  Ki a kedvenc blog íród? Miért ő?
10.  Van kedvenc ételed? Mi az?
11.  Sör vagy Mojitó?

 Akiknek küldöm:

1. Story of my life..
2. Dropped Feelings
3. Gone
4. Strong

29. fejezet

Indulás Londonba

Ezután minden olyan gyorsan történt. Harry közölte velem, hogy ma már ott kell aludnom a házában, mert holnap nagyon korán indulunk, és ide közelebb van a reptér. Mire észbe kaptam már elő is állította a kocsit és a házam felé tartottunk. Fél órán belül meg is érkeztünk, Harry kiugrott a volán mögül és engem is kisegített. Úgy izgult, mint egy tíz éves gyerek karácsonykor. Öröm volt nézni, még akkor is, ha megvetettem azt a módszert, amivel ezt az örömöt váltottam ki. Sóhajtottam egy nagyot és kelletlenül Harry után indultam a házba.

Nagyon izgulok az este miatt. Mi van, ha Harry már ma este le akar velem feküdni? Attól tartok én még nem vagyok erre képes. Túl korai. Nekem még egy kicsit több idő kell, míg hozzászokom ehhez az új helyzethez és csak reménykedni tudok, hogy Harry megérti ezt. Elvégre nem mindennapi helyzet a miénk. Mire az ajtóhoz értem, Harry már türelmetlenül toporgott és megrovó pillantással méregetett, amiért ilyen sokáig tartott beérnem őt. Legszívesebben felvilágosítottam volna, hogy nem mindenki olyan izgatott, mint ő, de az ösztöneim azt súgták maradjak csöndben. Éppen ezért nem szóltam semmit csak elővettem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót, de mielőtt beléphettem volna Harry arrébb tolt és bement. Felhúzott szemöldökkel néztem utána. Úgy mozgott a lakásban, mintha az övé lenne. Vettem egy mély lélegzetet, hogy valamennyire megnyugodjak, de nem sikerült. Idegesített Harry irányításmániája. Ha már most alig bírom elviselni, mi lesz még Londonban?

- Mire vársz még ott az ajtóban? Pakoljál – tört be Harry morcos hangja a tudatomba. Vettem még egy mély lélegzet és beléptem a lakásba. Harryt figyelemre se méltattam csak elővettem a bőröndömet és elkezdtem pakolni. Harry, amit úgy gondolt, hogy szükségem lehet rá összeszedett a lakásban, így viszonylag hamar végeztünk. Viszont amikor rákérdezett a telefonra úgy csináltam, mint aki nem is hallja a kérdést, pedig többször is megismételte. Mikor már negyedszerre tette fel, feladta és nem szólalt meg többet. Egy órán belül mindent összepakoltunk és már indultunk is vissza Harry házába. A visszafelé vezető út feszült csendben telt. Mikor már nem messze voltunk a háztól elég bátorságot gyűjtöttem, hogy felhozzam azt a témát, ami most a legjobban foglalkoztatott.

- Harry – hangom remegett, ami miatt rögtön magamra vontam a figyelmét. Leparkolt a ház előtt és csak utána nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Igen?

- Ugye ma még nem kell teljesítenem a megállapodás rám eső részét? – amint kimondtam máris megbántam, mert Harry úgy nézett rám mintha nem is erről a bolygóról jöttem volna. zavartan lesütöttem a szememet és vártam, hogy Harry hogyan reagál a kérdésemre.

- Kate nem vagyok szörnyeteg, még ha te annak is hiszel – erre a mondatra felkaptam a fejemet és Harry szikrázó tekintetébe néztem – tisztában vagyok, vele milyen nehéz lehet neked. Nem foglak megerőszakolni – ezzel kipattant a kocsiból és a csomagtartóhoz ment, hogy kiszedje a cuccaimat. Zavartan követtem, de mikor megpróbáltam neki segíteni csak egy lesújtó pillantást kaptam, így inkább csak csendben álltam mellette.

- Menj előre – vakkantott Harry, de amint meglátta zavarodott tekintetemet egy kicsit megenyhülve folytatta. – Menj fel az emeletre és jobb oldalon a harmadik ajtó a tiéd. Szemben az enyémmel – szó nélkül bólintottam és megindultam a ház felé. Elég lett volna annyit mondania, hogy szemben az övével, mert a múltkoriak után tisztán emlékszem, hogy merre van a szobája. Mikor kinyitottam az ajtót mosolyogva néztem körül.  Ez a szoba nagyobb, mint az én egész lakásom. Úgy nézett ki mintha már csak egy lakóra várna. Virágmintás ágynemű és függöny volt. Vajszínű kanapé és egy plazma tévé. Nem is tudom mikor volt részem ilyen luxusban.

- Tetszik a szobád? – hallom meg közvetlenül Harry hangját a hátam mögül. ijedten ugrok egyet, majd mosolyogva bólintok.

- Gyönyörű – Harry elégedetten bólintott, majd eltette a cuccaimat és rám nézett.

- Ne szokj hozzá, mert Londonban velem kell megosztanod a szobád és az ágyad – ezzel a mondattal már kint is volt a szobából. Miért kellett így elrontania a kedvem? Tisztában voltam vele, hogy miért megyek vele és nem kell mindig az orrom alá dörgölnie. Megvontam a vállam, elővettem a tisztálkodó szereimet és bevonultam a fürdőszobába. Gyorsan lezuhanyoztam és belebújtam a hálóingembe. percek múlva pedig már az ágyban voltam nyakig betakarózva.  Eddig észre sem vettem milyen fáradt vagyok igazából, ezzel a gondolattal merültem álomba.

Arra ébredtem, hogy valaki eszeveszettül rázza a vállamat. Fáradtan nyitottam ki a szememet és rögtön Harry zöld szemeivel találtam szemben magamat. Ijedten ugrottam egyet, mire elmosolyodott.

- Készülődj, negyed óra múlva indulunk – ezzel elhagyta a szobát. Zavartan nyúltam az órám felé és meglepetten állapítottam meg, hogy hajnal két óra van. Mikor azt mondta, hogy korán megyünk nem hittem volna, hogy hajnali időkre gondol. Fáradtan keltem ki az ágyból és indultam meg a bőröndöm felé, mikor észrevettem, hogy nincs is ott csak egy kék farmernadrág és egy rövid ujjú póló, hozzá illő dzsekivel. Úgy látszik Harry már minden holmimat levitte. Tíz perc múlva már készen indultam meg a földszint felé.

- Egy nő, aki időben elkészül – jegyezte meg Harry mikor meglátott. Felállt az asztaltól és már indultunk is. Annyira fáradt voltam, hogy amint felszálltunk a gépre elnyomott az álom. Ismét arra keltem fel, hogy valaki rázza a vállamat. Fáradt tekintettel néztem rá, mire elvigyorodott és az ablak felé bökött.
- Neked mániád a ráncigálás?

- Gondoltam érdekelne London innen felülről. – ettől a mondattól rögtön kiment az álom a szememből. tekintetemet az ablakon kívüli világra szegeztem. Egyszerűen csodálatos volt innen felülről London. Mivel még sötét volt, így ki volt világítva az egész és így eszméletlenül gyönyörű volt. Azt hiszem ebben a pillanatban nem bántam meg, hogy eljöttem Harryvel, mert még sosem láttam világot, és ha minden ilyen gyönyörű lesz, akkor talán még jót is kihozhatok ebből az egész kalandból.

28. fejezet

Igen

Mikor magamhoz tértem úgy fájt a fejem, hogy azt hittem menten szét szakad. Nagy nehezen felálltam és elbotorkáltam az ágyig. Lerogytam rá és kezeimbe temettem az arcomat. Mit csináljak? Mit csináljak? Muszáj lesz valami megoldást találnom. Tekintetem a széttört telefonom felé rebbent, de aztán gyorsan megráztam a fejemet. Talán, ha pihenek egy kicsit akkor értelmes ötleteim is támadnának, amit nem nagyon hiszek, de azért reménykedhetek. Hátradőltem az ágyon és lehunytam a szememet, de az istennek nem tudtam elaludni. Folyton Harry ajánlata járt a fejemben és az, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültem. Miért velem történik mindez? Volt mikor úgy gondoltam, hogy soha nem lesz semmi problémám az életben, de semmi nem úgy alakult, mint ahogy azt én terveztem. Minden tönkre ment körülöttem, amit valaha csodának tartottam az életben. Minden kislány arról ábrándozik, hogy majd eljön érte a hercege és magával viszi a naplementében. Én is erről ábrándoztam, de sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy az életben semmi sem úgy alakul, mint ahogyan azt az ember eltervezi.

Tekintetemet meg ismét az összetört telefon irányába vittem. Erősen gondolkoztam mi lenne, ha tényleg belemennék abba a mocskos ajánlatba. Irtózom tőle, de nem tudok mit csinálni. El kell hagynom a lakást, pénzem pedig nincs, így ujjat sem tudok kivenni. Vettem egy mély lélegzetet és feltápászkodtam az ágyról. Azt hiszem nincs más választásom. Vagy az utcára kerülök egyetlen forint nélkül, vagy elfogadom Harry ajánlatát és elviselem azt a megaláztatást, ami ezzel jár. Vettem egy mély lélegzetet, felálltam az ágyról és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Ez az egyetlen esélyem.

Nem telt bele sok időbe és már ismét Harry háza előtt álltam. A szívem a torkomba dobogott, a szám kiszáradt és hirtelen verejték jelent meg a homlokomon. Mi van, ha már meggondolta magát? Esetleg olyan dühös, hogy látni sem akar akkor mi lesz? Megráztam a fejemet és kivertem belőle a zavaró gondolataimat. Nem szabad ilyenekre gondolnom. Ideje pozitívan gondolkoznom, ahelyett, hogy a falra festem az ördögöt. Vettem három mély lélegzetet és a bejárati ajtóhoz léptem. Nagy nehezen felemeltem a kezemet és csengettem. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy bármilyen neszt halljak az ajtó túloldaláról, de semmi. Még egyszer csöngettem abban reménykedve, hogy csak nem hallotta az előző csengőt.

- Egy pillanat – kiáltott ki egy nagyon is férfias hang, amitől a gerincemen a hideg kezdett el futkosni. Tényleg ezt akarom? Ha belemegyek ebbe az egészbe, akkor ő fogja megmondani, hogy mit csináljak és van egy olyan érzésem, hogy nem valami sokat fog engedni. Épp mikor hátat fordítottam volna, hogy elmegyek kivágódott az ajtó és Harry ott állt előttem teljes életnagyságban. Meglepetten pislogott rám, majd szépen lassan ajkain egy gunyoros mosoly jelent meg. – Szia Kate. Micsoda meglepetés – kacsintott rám, majd kitárta előttem az ajtót és intett a fejével, hogy lépjek beljebb. Nyeltem egy nagyot, de teljesítettem a kérését, elvégre mégsem beszélgethetünk az ajtóban. Besétáltam a nappaliba és leültem az egyik karosszékbe. Harry megállt az ajtóban és átható tekintettel méregetett. Úgy éreztem minden szó a torkomon rekedt és nem bírok megszólalni.

- Miért jöttél? – húzta fel az egyik szemöldökét, majd halkan felnevetett és folytatta – csak nem átgondoltad az ajánlatomat? Ki gondolta volna – rázta meg lassú mozdulatokkal a fejét, amitől göndör fürtjei össze-visszaszálltak. kényszerítettem magamat, hogy gondolataimat visszatérítsem az eredeti szándékomhoz és mélyen belenéztem a szemébe.

- Mégis elfogadom az ajánlatodat – arra számítottam, hogy Harry meglepődök, de nagyot kellett tévednem. Elmosolyodott és közelebb jött felém, majd leült velem szemben.

- Már számítottam rá, bár be kell vallanom, hogy igyekezhettél volna – mosolygott, amitől legszívesebben behúztam volna neki egyet. Hogy bír ilyen nyugodt lenni? Tényleg nem jelent neki az egész semmit?

- Mikor indulunk? – kérdeztem remegő hangon. Harry tekintete hirtelen elgondolkozó lett és sokáig nem szólalt meg. Ettől egy kicsit beparáztam. Lehet, hogy azt mérlegeli Amber vagy én vagyok-e a jobb? Hát az biztos, hogy kétséget kizárólag Amber, mivel ő sokkal csinosabb és bátrabb, mint én az valaha leszek. Mire Harry végre megszólalt, már cafatokban lógtak az idegeim.

- Először viszont kell csinálnod egy kis tesztet, amiből megállapítom, hogy alkalmas vagy-e a feladatra – azt hittem ott helyben elájulok. Ez most komoly? Eddig folyton azon problémázott, hogy nem akarok vele menni, most meg tesztet akar velem csináltatni? Lehet, hogy attól fél van valamiféle nemi betegségem.

- Nincs semmiféle betegségem – suttogtam elhaló hangon. Legszívesebben kerestem volna egy sarkot és jól kibőgtem volna magamat ettől a megaláztatástól. Mostantól mindig ez vár rám? Harry zavartan nézett rám, majd halkan felnevetett.

- Nem erre gondoltam – most rajtam volt a sor, hogy meglepetten pislogjak. Nem erre gondolt? Akkor mire? Nem bírtam tovább elviselni a tekintetét ezért lesütöttem a szememet és elkezdtem tanulmányozni a cipőm orrát.

- Akkor milyen tesztet kell csinálnom? – vettem végre a bátorságot, hogy megszólaljak. Mivel nem hallottam semmilyen hangot ezért felpillantottam és meglepetten vettem észre, hogy Harry mosolyogva figyeli minden rezdülésemet. Értetlenül felhúztam a szemöldökömet, de ő nem foglalkozott vele. Tekintetével végig pásztázta az egész testemet és csak utána szólalt meg.

- Csókolj meg – amint ezt kimondta még a lélegzetem is elakadt meglepetésemben. Mi van? Ezt nem gondolhatja komolyan.

- Miért kéne megcsókolnom téged? – erre a kérdésemre Harry hangosan felnevetett és megcsóválta a fejét.

- Örülj neki, hogy nem arra kérlek, feküdj le velem. Emlékszel, még milyen céllal viszlek magammal? – megvárta, míg bólintok és csak azután folytatta – Na, most, ha nem mersz megcsókolni, akkor a többi dologban sem fogsz remekelni. Ez így érthető? – nem gondoltam volna, hogy azt kéri, csókoljam meg. zavartan néztem félre, majd nyeltem egy nagyot és mély en a szemeibe néztem.

- Rendben – amint ezt kimondtam Harry felpattant a helyéről és várakozóan nézett rám. Lassan én is felálltam a helyemről, mire Harry rögtön magához húzott és várta, hogy tegyek valamit. Vettem egy mély lélegzetet és ajkaimat az övére nyomtam. Harry rögtön szenvedélyesen viszonozta a csókomat, megfogta a derekamat és amilyen közel csak tudott magához húzott. Csók közben kezeimmel átkulcsoltam a nyakát és erősen tartottam. Ez a csók annyi emléket hozott fel bennem, hogy úgy éreztem menten felrobbanok. Ettől a csóktól az egész testem felvillanyozódott és elkezdtem remegni, amit persze Harry is észrevett. kezeit derekamról lejjebb vezette és belemarkolt a fenekembe. Erre a gesztusra egy jóleső nyögés szalad ki a számon, de aztán azzal a lendülettel el is toltam magamtól. Nem akartam még lefeküdni vele, elég lesz Londonban. Mind a ketten zihálva vettük a levegőt, én lerogytam a kanapéra Harry pedig átható tekintettel méregetett. Vártam, hogy mondjon valamit. Aztán végtelennek tűnő idő után szépen lassan elmosolyodott és rám kacsintott.

- Azt hiszem átmentél a teszten. Holnap indulunk Londonba.

27. fejezet

Fogadd el

Egy ideig hitetlenkedve tanulmányoztam az arcát, míg Harry mosolyogva mért végig. Egyszer csak az egész bensőmet rettenetes düh árasztotta el. Mit képzel ez magáról? Hogy mer ide jönni azok után, hogy ő miatta veszítettem el az állásomat? Ráadásul a jelek szerint teljesen feleslegesen.

- Mit akarsz? – támadtam rögtön neki. Úgy látszik ez egy ilyen nap. Mindenkinek nekiugrom. Először Amber, most meg Harry. Mikor fognak már békén hagyni? Már csak Andy hiányzik a listáról és akkor tényleg mondhatom, hogy mindenki a nyakamra jár. Ezt nem hiszem el. Miért nem tudják felfogni a nem szó jelentését? Elvégre Amber már elfogadta azt a munkát, amit nekem ajánlottak.

- Be sem hívsz? – kérdezte széles mosollyal. Dühös tekintettel méregettem, de a jelek szerint Harryt nem nagyon zavarta. Még mindig mosolyogva szemlélt, mire feladtam a küzdelmet. Ennek semmi értelme. Addig úgysem megy el, míg el nem mondja azt, amiért jött.

- Gyere be – intettem neki kelletlenül, majd otthagyva beljebb mentem nem foglalkozva azzal, hogy követ-e.

- Beszélni szeretnék veled – szólalt meg Harry, miközben én odaléptem a mosogatóhoz, hogy elmosogassak, mikor rájöttem, hogy elfogyott a mosószerem.  A francba. Miért nem vettem? Ekkor jöttem rá, hogy elvettem, de ott kellett hagynom, mert nem volt nálam elegendő pénz. Úgy látszik egy darabig nem lesz elmosogatva, mivel most nem tudok ilyenekre költeni. Örülök, hogy kaját tudok magamnak venni.

- Miről? – vettetem oda foghegyről, pedig belülről már majd felemésztett az ideg. Mit akar, még tőlem? Teljesen tönkretette az életemet az alatt a néhány nap alatt. Mit akar még?

- Azt akarom, hogy gyere velem Londonba – szavai annyira megdöbbentettek, hogy hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak. Most szórakozik velem?

- Úgy tudom Amber megy veled – nyögtem ki nagy nehezen. Harry szemében megvillant valami, de mielőtt megfejthettem volna mi az már el is tűnt. Kezdtem azt hinni, hogy képzelődtem. Talán meglepődött, hogy tudok róla?

- Viszont, ha te igent mondasz, akkor itthon marad. Téged akarlak elvinni, senki mást – kacsintott rám. Kezdtem egyre idegesebb lenni.

- Nem megyek veled Harry – kezdtem el üvölteni teli torokkal. Már az sem érdekel, ha meghallják a szomszédok. Fogják már fel egyszer és mindenkorra, hogy nem megyek Londonba. Akárhogy is győzködnek, nem akarok Harry közelében lenni és erről nem nyitok vitát. Harry mérgesen méregetett. Sosem bírta, ha megmakacsolom magam, de jobb lesz, ha hozzá szokik, hogy nem úgy fogok ugrálni, ahogyan ő akarja.

- Jó – mondta végül, amivel, teljességgel meglepett – Nagyon meg fogod bánni – tette még hozzá, majd hátat fordított és már kint is volt a lakásból. Megkönnyebbült sóhajt hagyta el ajkaimat, miközben nekidőltem a hűtőnek. Remélem, többet nem látom. Nem hiszem, hogy kibírnék még egy ilyen beszélgetést sírás nélkül. Most is majdnem elsírtam magam tehetetlenségemben. Vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam. Ezt megismételtem háromszor, mire végre kellő képen megnyugodtam. Nem akartam megint Harry miatt sírni. Elég voltak azok az évek, amit sírással töltöttem. Megfogadtam, hogy többet nem sírok miatta és ezt be is szándékozom tartani.

Nagy nehezen összeszedtem magamat és bebotorkáltam a szobába. Magányra vágytam, de majd éhen haltam. Le kéne mennem a boltba valami kaját venni, ha nem akarok éhen halni. Gyorsan összekaptam magam és már kint is voltam a friss levegőn. A bolt előtt egy pillanatra megtorpantam, kihalásztam a táskámból a pénztárcámat és megszámoltam mennyi pénz van nálam. Nem valami sok. Még két napig kihúzom, ha takarékoskodom, de aztán muszáj valami megoldás után néznem, ha nem akarok éhen halni.

Gyors léptekkel mentem be a boltba. Amint beléptem, úgy éreztem, hogy minden fej felém fordul, pedig tisztában voltam vele, hogy senki nem foglalkozik az én jelenlétemmel. Miért is foglalkozna?

Végigsétáltam a sorok között. Számtalan ötlet száguldott végig az agyamon, hogy mit egyek, míg végül a pizza mellett döntöttem. Az legalább nem annyira drága és még jól is lakom vele. Utam rögtön a mélyhűtőkhöz vezetett, ahol megtekinthettem a nem túl nagy kínálatot. Tíz perc válogatás után végül egy sonkás és egy szalámis pizza mellett döntöttem, így legalább meglesz holnapra is a kajám. Gyorsan kifizettem és már ott sem voltam. Amint fölértem a házba kibontottam a sonkás pizzát és beraktam a mikroba, mivel a sütőm nem is olyan régen elromlott. míg vártam, hogy a pizza kész legyen a gondolataim megint Harryhez terelődtek. Mi lenne, ha mégis elfogadnám az ajánlatát? Mit veszíthetek? Nem. Bármi is történjék, nem fogadhatom el. Nem akarom, hogy Harry rendelkezzen az életemmel. Ebben a pillanatban csöngettek. Már épp megindultam volna az ajtóm felé, de aztán meggondoltam magamat és visszasétáltam a mikróhoz, ami szerencsére már lejárt. Kivettem belőle a pizzát és figyelmen kívül hagytam a most már folyamatosan szóló csengőt. Nagyon fontos lehet az illetőnek, hogy bejusson. Kivettem az mp-m a táskából sé bedugtam a fülembe. Katy Perrie éles hangja hangzott fel a fülhallgatóból, ezzel kizárva azt az idegesítő csengőt. Elegem volt mára a váratlan látogatókból, csak egyedül szeretnék lenni, mindenféle kellemetlenség nélkül.

Mire elfogyasztottam a pizzát már négy szám is lement. teli hassal dőltem hátra a kanapén. Kihúztam a fülemből a fülhallgatót és félretettem. Szerencsére az illető, aki eddig eszeveszetten nyomta a csöngőt végre lelépett,. így nem kellett elviselnem azt az idegesítő hangot.

Kivittem a konyhába a tányéromat és ekkor vettem észre a bejárati ajtó előtt, hogy egy fehér borítékot csúsztattak be az asztal alatt. kíváncsian léptem oda. Én nem sűrűn kapok levelet, szóval biztosan nagyon fontos lehetett az illetőnek, ha még levelet is képes volt itt hagyni. Amint megfordítottam meghűlt a vér az ereimben. Ezt a levelet nem egy magán személy írta, hanem ez egy hivatalos levél volt. Ilyet végképp nem szoktam kapni. Félve bontottam ki a levelet és amint megláttam tartalmát nem akartam hinni a levélnek. egy kilakoltatási okirat volt, aminek keretében két napon belül el kell hagynom a házat, amennyiben nem így teszek, rám hívják a rendőrséget.

A francba. nem fizettem be a lakbért, mert időközben elvesztettem az állásomat és így elég nehéz fizetni bármit is. Ráadásul nem is egy havival vagyok elmaradva. Mit csináljak? Honnan szerezzek pénzt? Legszívesebben elmentem volna Benitohoz, hogy elsírjam neki a bánatomat és bevegyünk valami jó tudatmódósítószert, de úgy éreztem, most enélkül kell megoldanom a problémáimat. Nem csinálhatok úgy mintha ez az egész meg sem történt volna. egyszerűen nem lehet. Ideje, hogy felnőtt nő fejével gondolkodjam. Akaratlanul is felemeltem a kezemet és az ujjam Harry neve felett lebegett, majd lecsapott rá.

- Igen? – szólt bele egy erős és férfias hang. rémülten megnyomtam a hívás megszakítás gombot és a telefont hozzávágtam a földhöz. idegesen elkezdtem taposni, míg darabokra nem tört. Arcomon sós könnyek szaladtak végig, majd kezeimet beletemettem a hajamba és belemarkoltam.

- Nem – hullottam térdre a telefonom mellett, miközben most már zokogtam. – Nem lehet – kiáltottam föl fájdalmasan, miközben éreztem, hogy a torkomban egyre nagyobb gombóc keletkezik. Miért pont velem történik ez az egész? Bárcsak a szüleimnél maradtam volna. Bárcsak soha ne kezdtem volna el a drogozást. Bárcsak…. – ebben a pillanatban elvesztettem a tér és időérzékemet. Hirtelen forogni kezdett körülöttem minden és ájultan dőltem el a padlón.

26. fejezet

Drága olvasóim! Végre egy nagyobb kihagyás után meghoztam nektek a 26. Fejezetet. Tudom, hogy nem mára ígértem, de csütörtökön sehogy sem tudtam megoldani a felkerülését mivel most pillanatnyilag nincsen internetünk. Azért nagyon remélem, hogy ez a rész elnyeri majd a tetszéseteket. Jó olvasást!

Nem tehetek róla

Másnap reggel, mint midig most is keltem volna föl az ágyból, hogy időben elkészüljek, mielőtt találkozom Andyvel és dolgozni menjek. Utána jutott eszembe, hogy nekem voltaképpen nincs is munkám és mindez Harry miatt. Ha ő nem áll elő azzal az idióta ötletével, akkor most nem kéne a miatt aggódnom, hogy esetleg elfogy a maradék pénzem is. Visszahanyatlottam az ágyra és a plafont kezdtem el tanulmányozni. A legjobb lenne, ha Harry végleg visszamenni Londonba és elfelejtené, hogy valaha is találkoztunk. Nem is értem, hogy milyen jogon akar beleszólni az életembe. Pont úgy, mint azaz idegen, aki az este megállított. Még mindig nem tudom ki volt az, pedig annyira ismerős. Lehet, hogy buliból ismerem? Elvégre bulikban rengeteg emberrel ismerkedem meg és utána még a felére sem emlékszem. Viszont, ha egy buliban ismerkedtem meg vele, akkor milyen jogon akar beleszólni az életembe és honnan tudta merre talál?

- Nem tudom – temettem kezeimbe az arcomat.  Elhatároztam, hogy többet nem is gondolok rá. Semmi értelme. ha már nem érdekel úgy is eszembe fog jutni és akkor legalább jól be tudok majd neki olvasni. Tegnap este sokkot kaptam, így nem nagyon tudtam neki megmondani a magamét, de ha még egyszer megkeres, hogy kioktasson, akkor nem fogom annyiban hagyni. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és megindultam a fürdőszoba felé, mikor kopogtatás hallatszott az ajtó felől. Érdeklődve néztem az órára, ami még csak reggel 9 órát mutatott. Ki az ilyen korán? Nyilván valaki olyan keres, aki tudja, hogy ma nem megyek találkozni Andyvel. Így már nem sok választás maradt. Csak Harry lehet. Nem hiszem, hogy Andy felkeresne a lakásomon. Nem az a fajta. Próbálkoztam nem foglalkozni az egyre erősödő kopogtatóval. Nyilvánvaló, hogy az illető nem fogja abba hagyni addig, míg ki nem nyitom, vagy míg fel nem veri az egyik szomszédomat. A francba. Semmi kedvem nem volt most Harryhez. Túlfáradtnak éreztem most magam hozzá. Mintha nem aludtam volna egy cseppet sem az éjszaka. Fáradtabb voltam, mint mikor lefeküdtem. Ismét kopogtattak, ami most már jobban hasonlított inkább dörömböléshez.

- Jól van, na – mondtam végül elég hangosan, hogy az illető biztosan meghallja az ajtó túloldalán, de úgy látszik hiábavaló volt a próbálkozásom, mivel az illető nem hagyta abba. Tovább dörömbölt megállás nélkül. – Megyek már – mondtam végül dühösen. Felkaptam a székről a köntösömet, hogy mégse fehérneműben nyissak neki ajtót. Akkor biztosan azt hinné, hogy azért nyitottam így ajtót, mert akarok tőle valamit. Az kéne még csak. Szerencsére mire odaértem a dörömbölés abba maradt, így már nem kellett a miatt aggódnom, hogy a maradék szomszédot is felveri. Csodálom, hogy még nem jött ki egy öreglány sem a lakásából. Mikor szélesre tártam az ajtót meglepetésemben majdnem tátva maradt a szám. Azt hittem Harry jött, hogy meggyőzzön az ajánlatáról, de tévedtem. Az ajtóban Amber állt tökéletes ruházattal és sminkkel. Lekicsinylően méregette a köntösömet, amibe az imént bújtam bele.

- Még csak most keltél fel? – kérdezte nyűgösen. Szemöldököm egészen a homlokom közepéig ért annyira meglepődtem. Amber hívatlanul is beljebb nyomult a lakásba és körülnézett. Szinte rögtön el is fintorította az arcát, amikor meglátta, hogy az ágyam nincsen bevetve, a tegnapi ruhám a földön és nincs elmosogatva. Hát igen, ez Amber. Neki soha nem elég jó semmi.

- Igen most keltem fel – válaszoltam türelmesen, pedig legszívesebben a nyakának ugrottam volna. Még van képe a tegnapiak után idetolni a képét? – Mit akarsz? – fontam keresztbe a karomat a mellem alatt miközben nekidőltem az ajtófélfának. Amber egy ideig még tanulmányozta ezt a kis lakást, majd felém fordult és mélyen a szemembe nézett. Egy ideig csendben tanulmányozott, majd végre kibökte, amiért jött.

- Engem visz Harry Londonba. – szavai éles tőrként hasítottak bele a szívembe. Azt hittem, hogy Harry azért teszi azt az ajánlatot, mert akar tőlem valamit, erre most egy ilyen hírrel jön ide Amber. Ez most komoly? Nem mintha érdekelne. Ez az ő dolguk. Engem ez egy cseppnyit sem érdekel. talán annyi, hogy elvesztettem a munkámat és fogalmam sincsen, hogyan fogok megélni, de ez most mellékes.

- Mit csináljak vele? – kérdeztem közömbösen. Nem akartam elárulni, hogy mi játszódik le a belsőmben. Semmi köze hozzá. Az kéne még csak, hogy visszamondja, Andynek vagy ne adja isten Harrynek. Akkor biztosan elsüllyednék a föld alá.

- Most már bánod, hogy nem fogadtad el mi? – kérdezte gúnyosan. Ettől a sok rosszindulattól, majdnem hátrahőköltem. Mi ütött Amberbe? Eddig sosem volt ilyen kegyetlen velem. Sőt, ő volt a legjobb barátom, amit persze most nem tudok róla elmondani. Nem is értem mi történt vele.

- Ha csak ezért jöttél akár el is mehetsz – vetettem oda miközben szélesre tártam az ajtót majd mélyen a szemébe nézve, folytattam. – Egyébként, nem érdekel, mi van Harryvel sem az kit visz magával Londonba. Magasról teszek rá – Amber szeme dühösen megvillant, majd fogta magát és egyetlen szó nélkül távozott a lakásból. Amint elment lerogytam a földre. Kapkodva szedtem a levegőt, miközben arra próbáltam rájönni, miért változott meg Amber ennyire énfelém? Eddig még soha nem volt köztünk konfliktus. Mindent egymás között beszéltünk meg, de úgy látszik ennek vége. Szívesen fognám ezt is Harryre, de nem tudom. Igazságtalan lennék, ha ezt is rá fognám. Az utóbbi időbe jöttem csak rá, hogy Amber és én nem is voltunk igazi barátok. ha bajban lennék, szó nélkül elsétálna mellettem, pedig én azt hittem igaz barátnak mondhatom. Pedig minden hazugság volt. Feltápászkodtam a földről és megindultam a fürdőszoba felé. Jót fog tenni most a meleg víz.

Fél óra múlva immáron frissel léptem ki a zuhany alól. Megmostam a hajamat és áztattam a bőrömet. nincs is ennél jobb. Ilyenkor mindig ki tudok egy kicsit kapcsolni, így azt is el tudtam felejteni, hogy Amber meglátogatott és mit mondott, de most ismét visszatértek ezek a borús emlékek. Pedig legszívesebben elfelejteném. Nem akarok erre gondolni.

Épp befejeztem az öltözködést, mikor megint kopogtattak. Remélem nem megint Amber az, mert akkor egészen biztosan nem állok jót magamért. Semmi kedvem még több rosszindulatot elviselni tőle.

Mielőtt kitártam volna az ajtót vettem egy mély levegőt. Próbáltam erőt gyűjteni, mert volt egy olyan érzésem, hogy veszekedés lesz ebből, de mikor az ajtót kitártam nem az állt az ajtóban, akire számítottam.

- Harry – suttogtam elhaló hangon.

Szünet!

Mint azt a címből is kitalálhattátok elérkezett a blog arra a pontra mikor kénytelen vagyok szüneteltetni. Ne haragudjatok rám, de egyszerűen nincsen időm írni. Nagyon sokat kell tanulnom és néha még arra sincs időm, hogy egyek. Ezt most totál komolyan mondom. Napjaim a tanulásból állnak és emiatt több étkezést is kihagyok, mivel legkorábban este hétkor érek haza. Ha valaki volt már ilyen helyzetben akkor szerintem ezt meg lehet érteni! Még egyszer ne haragudjatok rá! :( Én sajnálom a legjobban, hogy egy kicsit szünetelnem kell! :(

Újrakezdés: 2014. Június. 05.

25. fejezet

Ki vagy te?

Az idegen férfihangra megdermedtem. Tekintettemmel a sötétet kezdtem el pásztázni, de semmi szokatlant nem vettem észre. Kezdtem azt hinni, hogy hallucinálok mikor léptek zaját hallottam a hátam mögül. Ijedten hátraugrottam miközben ajkaimat egy kisebb sikoly hagyta el. Az idegen gúnyosan felhúzta a szemöldökét miközben tisztes távolságra megállt előttem és onnan szemlélte minden tettemet.

- Mit akar tőlem? – kérdeztem cincogó hangon. Próbáltam magabiztosnak tűnni, de a hangom ezúttal cserbenhagyott. Féltem. Próbáltam nem kimutatni, de semmi esélyem nem volt. Egész bensőmet a rettegés szorította össze. Eléggé össze volt kuszálva az életem e-nélkül is. Nincs szükségem még egy bonyodalomra.

- Szeretném, ha végre valahára benőne a fejed lágya, és helyesen döntenél – a parancsoló hangra ismét megdermedtem. Csodálkozásomban kitágultak a pupilláim, miközben az idegen dühösen méregetett. – Nem veszed észre mennyire tönkre, teszed az életed? – folytatta, miközben én még mindig kitágult pupillával szemléltem az idegent, aki furcsán ismerősnek tűnt. Honnan ismerem? Találkoztam vele valaha is? Ha igen, akkor hol? Nem jut eszembe, pedig annyira szeretnék rá emlékezni. Egy idő után feladtam a próbálkozást a visszaemlékezésre.

- Ki vagy te? – kérdeztem meg végül remegő hangon. Még mindig bennem volt a félelem ez kis csírája, de már kezdtem megnyugodni. Olyan mintha a testem tudná, hogy nem kell félnie tőle.

- Az, hogy én ki vagyok teljességgel lényegtelen. – válaszolta elutasítóan miközben végigmérte a ruházatomat – A lényeg, hogy nézz már végre magadba. Neked jó ez így? Nem szégyenled magad? Én a helyedben elsüllyednék, ha csak eszembe jutna milyen családból, jöttem – éreztem, hogy a félelem lassacskán kezd átváltani dühbe. Milyen jogon jön ő ahhoz, hogy engem kioktasson? Nem is ismerem. Miért érzi magát jogosnak a kioktatásomra?

- Milyen jogon avatkozik az életembe? – kiáltottam rá, mire az idegen szeme kitágult meglepetésében. Egy fenyegető lépést tett megint felém mire ismét kiszökött az ajkamon egy sikoly, miközben hátraugrottam. Minél messzebb akartam lenni tőle, főleg, ha ilyen dühös arckifejezéssel méreget.

- Gondoltam tudni akarod, hogy van, aki figyel téged és aggódik érted – ezzel hátat fordított, mire egy megkönnyebbült sóhajt szaladt ki a számon – Egyébként – fordult vissza és jó mélyen a szemembe nézett – azt is jó, ha tudod én, tisztellek jobban a kettőnk közül. Nem véletlenül jöttem ide hozzád. Ha mást nem is tisztelsz magadban, akkor legalább a testedet ne gyalázd meg. Fel sem tudom fogni, hogyan engedhetted meg, hogy idegen férfiak fogdossanak. Nagyot csalódtam benned – ezzel ismét hátat fordított és elveszett a sötétségben. Mi a franc volt ez? Nem értem. Ki volt ez a fiú? Honnan ismerem? Ehhez és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, miközben azt a pontot néztem ahol az előbb az a rejtélyes fiú eltűnt. A sírás szélén álltam. Legszívesebben lekuporodtam volna a földre és addig sírtam, volna, míg el nem fogy az összes könnyem, amire persze nem sok esély volt. Igaza volt, bárki is ez az idegen. Nem tisztelem magamat. Mikor még a szüleimmel életem el sem tudtam volna képzelni, hogy én így fogom végezni pár év múlva. Mindig csodás életről, karrierről álmodtam, mindezt persze Harry oldalán. Szerettem volna gyerekeket és szerettem, volna, otthon főzni az éhes férjemnek, de ez a sok álom sajnos nem jött össze. Nagy nehezen összeszedtem magamat és megindultam hazafelé. Miközben a járdán sétáltam visszaemlékeztem azokra az időkre, mikor Harry és én a közös jövőnket tervezgettük.

*Visszaemlékezés*

Erőteljes kopogtatás rémisztett föl az erős koncentrációmból, amit a matek házi feladat okozott. Anya automatikusan állt föl, hogy kinyissa az ajtót, de felpattantam és már mentem is az ajtó felé.

- Maradj csak anya. Reményeim szerint Harry az – kacsintottam rá, mire elnevette magát és visszatelepedett a fotelba újságot olvasni.

- Szia – ugrottam Harry nyakába, mikor kinyitottam az ajtót. Jólesően szívtam magamba férfias illatát. Mindig is szerettem Harry illatát, annyira jellegzetes volt és csak Harryé. Ezen a gondolaton elmosolyodtam.

- Szia kicsim – adott a számra egy gyengéd csókot, miközben megfogta a kezemet és gyengéden beljebb tolt a házban. – Jó napot – köszönt illedelmesen anyukámnak, aki szintén ezer wattos mosollyal nézett rá és viszonozta a köszönést – Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a parkba sétálni – fordult végül felém. Kérdő tekintettel néztem anyára, aki persze rögtön az asztal felé intett.

- Még nincs kész a leckéje – válaszolt végül Harrynek helyettem. Mogorva pillantást lövelltem felé.

- Ígérem, hogy a séta után segítek neki – mosolygott rá Harry, amitől anya persze rögtön beadta a derekát. Harrynek tehetsége van ahhoz, hogy mindig megnyerje az embereket a modorával. Nos, ez a szüleimmel sem volt éppen másképp. Anya beleegyezően bólintott, így Harry vigyorogva megfogta a kezemet és kihúzott a házból. Míg oda nem értünk a parkhoz mind a ketten hallgattunk. Mikor odaértünk Harry vett mind a kettőnknek jégkását és felém fordult.

- Mik a terveid az életeddel? – kérdése meglepett, de ha logikusan gondolkodtam, akkor jogosan tette fel, hisz már több mint egy éve jártunk.

- Nem is tudom – gondolkoztam el egy kicsit. Harry hangja szakította félbe az elmélkedésemet.

- Képzeld el magadat, mondjuk tíz év múlva. Milyennek látod magad? – kérdezte kíváncsian, miközben beszippantott a szívósáljába. Ismét elgondolkoztam, de már tudtam is mit fogok mondani.

- Sikere karrierrel, talán három gyerekkel és egy hűséges férj mellett. Tudom nem valami izgalmas, de úgy érzem, mégis ilyen lenne egy tökéletes élet – fordultam el zavartan. Ne is hittem el, hogy ilyeneket mondtam. Ilyet egy tök unalmas nő mond.

- Azért remélem, én szerepelek a hűséges férj tervében – kacsintott rám miközben magához húzott a derekamnál fogva, majd a fülemhez hajolva folytatta – Én is ilyen életre vágyom, de csakis veled tudom elképzelni – erre a mondatára a nyakába ugrottam és szenvedélyesen megcsókoltam. Harry készséggel viszonozta szenvedélyemet, de még idejében észbe kaptunk és elváltunk egymástól, mielőtt valami illetlen dolgot csináltunk volna egy nyilvános helyen.

*Visszaemlékezés vége*

Hát, nyilvánvalóan az akkori szavai mind hazugságok voltak, mert nem sokkal utána elment tőlem és szakított velem. Akkor azt hittem belehalok az elvesztésébe. Minden jövőbeli tervemben szerepelt és úgy éreztem darabjaira, hullik körülöttem az egész világ és mindez csak azért, mert ő híres akart lenni. Biztosan úgy vélte, hogy ha befutna milyen ciki, lenne egy ilyen lánnyal mutatkozni. Akkor nehezen tudtam elfogadni ezt a tényt, most viszont mikor már nem sírtam tele a párnámat minden éjjel akkor megint felbukkan. Bár tudnám mit vár tőlem. Bár tudnám, hogy valójában mit szeretne. Az lenne a legjobb, ha visszamenne Londonba. Volt egy olyan érzésem, hogy egyhamar nem fogok tőle megszabadulni és ettől egyre idegesebb lettem. Féltem, nem akartam még egyszer elveszíteni a szívem. Alig maradt belőle valami és azt nem szerettem volna végleg elveszíteni, mert akkor nem biztos, hogy össze tudom megint kaparni magamat.