2013. október 31., csütörtök

4. fejezet


Erőszakos kliens

A telefonhívás után olyan izgatott lettem, hogy alig bírtam megmaradni a seggemen. Vajon milyen lesz az első kliensem? Jól néz ki? Öreg vagy fiatal? Ezernyi kérdés motoszkál a fejemben, de nem sok időm maradt, hogy választ is találjak rájuk. Andy határozottan kiemelte, hogy a pasi azt szereti, ha a női rövid szoknyába öltöznek, így előkapartam a szekrényem legaljáról egy olyan ruhát, ami épp, hogy csak eltakartam a fenekemet. Az egész ruha ezüstszínű volt és jó mély kivágású. Ha ez nem nyeri el a férfi tetszését, akkor semmi sem. Ennél jobban már egy ruha sem engedi, hogy kivillantsam a bájaimat. Így is egy olyan kabátot kell felvennem ami, eltakarja a ruhát, mert semmi kedvem, hogy minden pasi beszóljon, míg oda nem érek a szállodához. Találtam egy fekete hosszú kabátot, amit még a szüleim vettek nekem. Erre a gondolatra rengeteg emlék tódult az agyamba, de nem engedtem szabadon őket. Most nem akartam erre gondolni elvégre dolgozni megyek, és ha ezekkel a gondolatokkal indulok el a munkába, akkor egészen biztosan nem fogom tudni végig csinálni ezt az egészet. Koncentrálnom kell. Ezt ismételgettem egészen addig, míg oda nem értem a szállodához. Ilyen helyekre biztosan csak a dúsgazdagok járnak. Én ilyen helyet még akkor sem engedhetnék meg magamnak, ha öt évig egyfolytában dolgoznék. Ezek az emberek többet költenek egy éjszakáért egy szállodában, mint én egész fél évben a kajámra. Elhessegettem a zavaró gondolatokat és a feladatomra koncentráltam. 504-es szobába kel mennem, ami az ötödik emeleten van. Remélem, senkivel nem találkozom a liftben, mert egészen biztosan tudni fogja, hogy nem innen való vagyok, de mint mindig most sem volt szerencsém. Egy fiatal srác lépett be a liftbe és feltűnően végig mért. Nem szóltam semmit, de magamban azon bosszankodtam, hogy miért bámul ilyen nyíltan. Végre valahára megérkeztem az ötödik emeletre, de éreztem magamon a srác pillantását. Van egy olyan érzésem, hogy a seggemet nézi, de nem foglalkoztam vele. Kevés keresgélés után megtaláltam az 504-es szobát. Halkan bekopogtam és vártam, hogy kinyissák az ajtót. Pár percen belül már nyílt is az ajtó és egy ötvenes éveiben járó, kopasz férfi nyitott ajtót. Nagyot nyeltem és azon imádkoztam, hogy ne ő legyen a kliensem.
- Jó estét – köszöntem illedelmesen.
- Jó estét. Már vártalak. Gyere beljebb – ha eddig bármiféle reményem is volt afelől, hogy nem ő az, akihez jöttem most elillant. – Add ide a kabátod és foglalj helyet – mutatott a kanapéra. Amint levettem a kabátomat nem kerülte el a figyelmemet, hogy eléggé megnézte magának a dekoltázsomat és a fenekemet takaró anyagot. Úgy érzem magam, mint egy falat hús, amit méregetni szoktak mielőtt még megeszik. Miért kell így bámulnia? Miután helyet foglaltam körül néztem a szobában. Úgy érzem magam ebben a környezetben, mint egy hercegnő, mondjuk, akkor jobban érezném magamat, ha nem ezzel az emberrel kéne itt lennem.
- Nagyon csini a ruhája – szólalt meg ismét, majd folytatta – Az este folyamán hívjon nyugodtan Carlo-nak. Azt akarom, hogyha elélvezel, akkor ezt a nevet kiálltasd – a fejem kezdett vöröses árnyalatot ölteni, de nem szóltam semmit csak bólintottam. Nem voltam hozzá szokva, hogy valaki ilyen nyíltan beszéljen velem a szexről.
- Kérsz, egy italt mielőtt elkezdjük? – ezen egy kicsit elgondolkoztam, mert jól esett volna egy ital, de nem akartam húzni az időt. Minél előbb túl akartam esni rajta ezért inkább gyorsan megráztam a fejemet. Erre Carlo közel csúszott hozzá a kanapén majd a kezét a ruhám alá csúsztatta száját pedig az ajkaimra nyomta.

Két óra múlva már sebtében öltözködtem. Már alig vártam, hogy eltűnjek erről a helyről. Ez még annál is rosszabb volt, mint amire számítottam. Ki gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz egy vad idegennel ágyba bújni?
- Hova sietsz kislány? – nem válaszoltam semmit csak megálltam az ágy szélénél és vártam, hogy végre megkapjam a pénz és eltűnhessek innen.
- Az egyik barátommal találkozom – szólaltam meg, végül mert volt egy olyan érzésem, hogy addig nem fogja odaadni a pénzem, míg nem, válaszolok. Legközelebb előbb kérem a pénz, fogadtam meg magamban.
- Ez engem nem érdekel. Fizettem neked azért, hogy velem töltsd az idődet – a hideg rázott ki ettől a hangtól. Nem akarok még több időt vele tölteni. Alig vártam már, hogy eltűnjek innen és ez az ember nem akar elengedni. – De tudod mit? Megkönyörülök rajtad, de cserébe máskor is téged kérlek és kétszer annyi időt kell eltöltened velem, mint most. Megértetted? – nem akartam vele több időt tölteni. Majd beszélek Andyvel, biztosan megérti, de most inkább csak bólintok. – Nem hallom – emelte fel a hangját.
- Rendben – nyögtem ki ezt az egyetlen szót. Miért kell ilyen bunkónak lennie? Mondjuk az is lehet, hogy én nem szoktam még ehhez hozzá. Carlo felállt az ágyról még mindig meztelenül és odament a nadrág zsebéhez és kihúzta belőle a munkám gyümölcsét. Valamiért mégsem éreztem magam elégedettnek. Nem akartam többet ezt csinálni viszont muszáj pénzt szereznem, mert különben kitesznek az albérletből, szakmám pedig nincsen. Ezek szerint jobb lesz, ha hozzá szokok.
- Tessék, itt van – nyújtotta át a pénz, de amint érte nyúltam megfogta a karomat és magához rántott. Annyira megijedtem ettől a hirtelen mozdulattól, hogy el akartam húzódni, de ő nem engedett.
- Ajánlom, hogy betartsd a szavad te kis kurva köpte felém a szavakat – Ha nem nagyon megbánhatod. Világos? – amint bólintottam magához húzott és erősen megcsókolt. Legszívesebben elhánytam volna magamat, de nem csináltam semmit. Még tíz perc kínlódás után végre elengedett és oda adta a pénz – Várni foglak – szólt még oda nekem búcsúzóul. Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a szobát. még a liftre se volt türelmem várni inkább lerohantam a lépcsőn. Már a földszinten jártam mikor eszembe jutott, hogy fent hagytam a kabátomat és odakint szakad az eső, és ha ez még nem lenne, elég mindenki undorodva néz rám. Szégyenkezve indultam el a szakadó esőben hazafelé, de az úton már nem bírtam tovább és megeredtek a könnyeim. Hogy fogom én ezt végig csinálni? Ez az egy alkalom olyan rossz élmény volt, hogy legszívesebben világgá futnék, de azt nem tehetem. Sajnos. Mit tegyek? Képes leszek hozzá szokni ehhez az élethez? Gondolataimat egy csávó fütyörészése zavarta meg.
- Hé, cica. Jössz egy menetre? – amint ezt kimondta a társaságában lévő fiúk mind elkezdtek röhögni mintha olyan vicces dolgot mondott volna.
- Kösz, éjszakára már elég menetem volt – ezzel ott hagytam a döbbent fiút. Még magamon is meglepődtem, hogy mi csúszott ki a számon. Úgy látszik, aki utcalány lesz annak, mindenkinek ilyen nagy a szája. Amber is simán megvédi magát, akkor nekem miért kéne eltűrnöm azt, hogy engem lenézzenek és kinevessenek. Mire hazaértem ez a győzelmi mámor már régen elillant. Egyedül csak arra tudtam gondolni, hogy teljesen egyedül vagyok és egy darabig egyedül is maradok és ezt csak magamnak köszönhetem. Senki másnak.

2013. október 24., csütörtök

3. fejezet


Kórházban

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Felemeltem a fejemet, de rögtön vissza is ejtettem a párnára, mert úgy éreztem, hogy menten szétrobban a fejem. Ez borzalmas. Mennyit ittam én az este? Alig vannak emlékfoszlányaim. Arra még emlékszem, hogy Benito adott valami pici bogyót és még az rémlik, hogy nagyon drága volt és emiatt tartozom neki, de szerencsére aranyos volt. Nem követelte rögtön rajtam a tartozásomat. Még annyi rémlik, hogy megígérem, neki még a héten visszafizetem, de ez minden. Semmi másra nem emlékszem. A telefon ismét hangos zenélésbe kezdett. Fejemre húztam a párnát, mert nem bírtam elviselni ezt az éles hangot. Miért nem fogják föl, hogy nem akarok senkivel sem beszélni? Mit akarnak tőlem korán reggel? Végre elhallgatott ez az iszonyatos hang, de nem tartott sokáig az örömöm, mert ismét megszólalt. Valaki nagyon el akar érni. Nagy nehezen feltápászkodom az ágyból és megindulok a hang forrása felé. Megint elhallgatott, de másodperceken belül ismét megszólal. Dühösen kotorászom a táskámban a készülék után.
- Mi van? – vettem fel morcosan mikor végre nagy nehezen megtaláltam a sipákoló készüléket. Már kezdett az agyamra menni ez a csengőhang.
- Milyen morcos vagy ma reggel – szólt bele vidámat Benito. Nagyot sóhajtottam. Legszívesebben most elküldeném melegebb éghajlatra, de mivel tegnap rendes volt velem inkább nem szólok semmit. Tőle még az is kitelne, hogy most azonnal kérné a bogyók árát, de nekem most egy fityingem sincsen, és ki tudja, mit követelne a tartozás fejében.
- Nekem még korán van. Miért hívtál? – próbáltam szívélyesen beszélni vele, de ez nem nagyon sikerült. Nem tehetek róla, de reggel mindig egy kicsit morcos vagyok. Aki ismer, az nagyon jól tudja.
- Van egy kis gond – a hangja most szokatlanul komoly volt, aminek hatására a szívem összefacsarodott. Mi történhetett? Tegnap történt valami? Vagy ma? Nemi igazán emlékszem semmire és ez most mindennél jobban idegesít. Remélem nem valami komoly, de mivel Benito nem szólalt meg többet én kérdeztem meg tőle remegő hangon.
- Mi történt? – nem akartam, hogy a hangom megremegjen, miközben megkérdezem tőle, de nem tudtam kontrollálni magamat. Azaz érzésem, hogy olyan fogok hallani, amit nem, akarok. Ebben a percben megjelent lelki szemeim előtt a szüleim arca. Istenem csak add, hogy ne velük legyen valami gond.
- Amber kórházba került – hirtelen egyszerre megkönnyebbültem, de amint ezen túl volt ismét kétségbe estem. Örülök, mert nem a szüleimmel történt valami és aggódom, mert Amber került kórházba. Mi történhetett vele? Ezer nyugtalanító kép kavargott a fejemben és csak remélni mertem, hogy semmi komoly nem történt a mindig mosolygós barátnőmmel.
- Mi történt vele? – vettem végül a bátorságot arra, hogy megkérdezzem. Nagyon féltem a választól, de tudnom kellett.
- Tegnap este össze jött egy hapsival és felmentek szobára – ezen nem lepődtem meg. Amber midig szeretett bulikon fiúkkal lógni elvégre ez a szakmája is és tudtommal élvezi is az ilyen estéket. Mindig attól féltem, hogy elkap valamit valamelyiktől, de Amber csak legyintett az aggodalmaimra. – Viszont túl jól sikerült az este – úgy éreztem, ha Benito nem mond gyorsan valamit, akkor én megőrülök.
- Mondjad már Benito – fakadtam ki végül. Nem bírtam tovább ezt a bizonytalanságot. Tudni akartam, hogy mi történt a barátnőmmel.
- Túl sok kábítószert szedett be és életveszéllyel a kórházba került. Nem sok esély van rá, hogy túléli – úgy éreztem a föld mindjárt kinyílik a lábam alatt és elsüllyedek. Nem akartam elhinni, hogy a legjobb barátnőm életveszélyben van. Szememben könnyek gyülekeztek. Miért kellett bevennie annyi gyógyszert? Miért nem hallgatott soha a figyelmeztetéseimre? Nem bírtam tovább. A könnyeim elkezdtek peregni a szemgödrömből. – Kate, ott vagy? – hallom meg Benito kétségbeesett kérdését a vonal túlsó feléről.
- Igen – vettem végre erőt a válaszhoz. – Melyik kórházba vitték? – kihalásztam a táskámból egy cetlit és gyorsan lefirkantottam rá a címet. Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem, bevettem egy fájdalom csillapított, mert még mindig hasogatott a fejem és elindultam a megadott címre. Csak remélni tudtam, hogy Amber ezt az egészet túléli. Nem is tudom, mit csinálnék akkor, ha ő nem lenne nekem. Benito már a kórház bejáratánál várt mikor oda értem fél órával később. Most nem mosolygott úgy, mint szokott. Két puszival üdvözölt majd beterelt a kórházba. Épp Amber kórtermébe akartunk bemenni mikor megláttam a doktort elsietni a folyosón.
- Doktor úr – kiáltottam utána, aminek hatására felkapta a fejét és felém fordul. gyorsan visszajött és kedvesen rám mosolygott.
- Miben segíthetek? – hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak mikor Benito ezt észrevette kisegített.
- Szeretnénk tudni mi, van azzal a lánnyal, akit ma behoztak drog túladagolás miatt – visszafojtott lélegzettel vártam a válaszra.
- Hozzá tartozójuk – megint elkezdtek a szememből hullani a könnyek. Ugye most nem azt akarja mondani, hogy nem adhat felvilágosítást, azért mert nem vagyunk rokonok?
- Nem Doktor úr, de kérem. Mondja, meg mi van a barátnőmmel. Könyörgöm – tettem össze a kezemet. Tudnom kell, mi van vele bármi áron.
- Rendben. Jöjjenek velem – remegve követtem őt Amber szobájába. A látvány rettenetes volt. Amber halál sápadt a testére egy csomó műszer volt rárakva. Nem akartam hinni a szememnek. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer az életben ilyen kiszolgáltatott állapotban látom Ambert. Mindig is életerős és vidám lány volt, csak remélni tudtam, hogy az a lány még visszatér hozzánk. – Azt kell, hogy mondjam, nagyon súlyos állapotban van a barátnője – erre felkaptam a fejemet és az orvos szemébe néztem, ő pedig folytatta – Ki kellett mosni a gyomrát és kétszer újjá élesztettük. Szerencsére nem állt meg újra a szíve, de ha megállna, akkor nem tudnánk már mit tenni. A szívét kikészítette a sok újjá élesztés és csak ártanánk neki. Ezt meg kell érteniük. A barátnője nagyon súlyos állapotban van. Érte már nem tudunk sok mindent tenni, csak reménykedünk egy isteni csodában. – ezzel az orvos elhagyta a kórtermet. Nem bírtam tovább elkezdtem zokogni. Ete nem velünk történik.
- Próbálj meg megnyugodni – suttogta a fülembe Benito. Olyan jól esett most az ölelése. nem bírnám, ki ha egyedül kéne végig csinálnom és ezt ő pontosan tudja. – Minden rendbe fog jönni – folytatta most már hangosabban. Talán igaza van, csak reménykednem kell benne, hogy minden rendben lesz. Hiszek benne. Ebben a pillanatban szólalt meg a telefonom. Ismeretlen szám.
- Igen? – szólok bele sírós hangon. Andy volt a vonal túlsó végén.
- Hallottam mi történt Amberrel – kezdett bele, de mielőtt reagálhattam volna folytatta – Neked kel ma este beugranod helyette – azt hittem, hogy ott helyben elájulok ettől a mondattól. Nem számítottam rá, hogy egyből beledobnak a mély vízbe, de úgy látszik ez így megy itt.

2013. október 17., csütörtök

2. fejezet




Házibuli


Megkönnyebbülten hagytam el Andy irodáját. Sosem gondoltam volna, hogy idág fogok lesüllyedni. Szörnyű volt nézni, hogy Andy milyen jól szórakozik. Legszívesebben képen vágtam volna, de nem tehetem ha akarok ebben az életben munkát. Túl fiatal vagyok még ezért nem nagyon vesznek fel rendes munkahelyre. Éppen ezért nincs választásom. A lakbért ki kell fizetnem valahogy. Borús gondolataimat a telefonom csörgése szakította félbe.
- Igen? - vettem fel úgy a telefont, hogy még csak meg sem néztem ki az. Nagyon remélem, hogy nem az új főnököm mert úgy érzem most nem leszek képes egy emberrel sem együtt lenni. Nagyon úgy tűnik, hogy most szerencsém volt mert Amber hívott.
- Szia. Lesz egy jó buli Benitonál. Ugye te is jössz? Legalább megünnepelhetnénk, hogy végre van munkád. Most beszéltem Andyvel. Ügyi vagy - azt hittem, hogy ott a helyszínen elsüllyedek. Ezek szerint már ő is tudja, hogy mit csináltam a főnök irodájában. Azaz érzésem, hogy ez itt felvételi és nem csak nekem kellett átesnem rajta. Először a főnök megy át rajtad, majd az összes többi. Ez olyan megalázó, de jobb lenne ha hozzá szoknék, akkor legalább nem kéne ennyire rosszul éreznem magamat. Most már ez az életem.
- Persze, megyek. Ki nem hagynám. Hánykor találkozunk? - megbeszéltük, hogy nyolcra át jön hozzám és honnan megyünk tovább Benitohoz. Miután megbeszéltük az időpontot Amber még egy kicsit csicsergett a telefonba az egyik klienséről. Eddig mindig figyelmesen hallgattam minden történetét mert úgy gondoltam, hogy milyen izgalmas élete van, de most már, hogy tudom mivel jár ez az egész nem akarok hallani több történetet. Nem bírom elviselni mert tudom, hogy nemsokára én is ebbe a világba fogok tartozni és rájöttem, hogy ez mégse olyan jó szórakozás mint először képzeltem. Fél óra pletykálkodás után végre letettem a telefont. Azt hittem, hogy már sosem ér véget ez a beszélgetés. Most először támadt fel bennem az a kétely, hogy végig fogom-e tudni csinálni. Mi van ha nem? Mondjuk az is lehet, hogy csak az eleje ilyen nehéz. Pár héten belül túl fogok esni ezen és már én is annyira fogok érte lelkesedni mint Amber. Őt soha nem hallom panaszkodni és ez így van rendjén. Az ember törődjön bele a sorsába. Úgy látszik nekem ezt szánták és jobban teszem ha elfogadom. Örüljek neki, hogy nem vagyok fogyatékos. Na jó. Ebből elég. Ideje másfelé terelni a gondolataimat. Elegem van abból, hogy mindig sajnáltatom magamat. Ideje végre örülnöm az életemnek. Nem élhetem le úgy az életem, hogy siránkozom. Mire hazaértem már egy kicsit vidámabban álltam neki készülődni. Észre se vettem, hogy ilyen hamar elrepült az idő. Már hat óra van és nyolcra jön ide Amber. Ami azt jelenti, hogy igyekeznem kell. Fürdőszoba felé vettem az irányt. Fél óra múlva frissen szálltam ki a zuhanyzóból. Úgy tűnik ez jobban rám fért mint gondoltam volna. Meg van a megoldás arra, hogyan tudom majd elviselni a férfiak érintését a testemen. Miután együtt voltam velük lezuhanyzom, legalább nem érzem magamon az illatukat. Talán ez egy kicsit segíteni fog. Úgy döntöttem, hogy nem fogok nagyon kiöltözni mivel nagyon jól tudom, hogy Benito bulija többnyire arról szól, hogy minél több csaj tudj lefektetni és ha esetleg szoknyát veszel fel akkor elég sok férfi téged vesz célba. Ezt már az elején megtanultam ezért inkább úgy döntöttem, hogy veszek fel egy fekete farmert, egy hozzá illő piros toppal és egy sportcipővel. Még az a szerencsém, hogy ismernek és nem akarnak majd rögtön az ágyukba csalogatni. Gondolataimat a kopogtatás zavarta meg. Biztosan Amber lesz az, rohantam ajtót nyitni. Nem kellett csalódnom Amber állt az ajtóban. Csodásan festett mint mindig. Testére simuló fehér ruhát viselt ami épphogy csak eltakarta a fenekét. Sosem értettem miként képes ilyen ruhákban az utcára menni.
- Szia - adtam az arcára három puszit. Lelkesen viszonozta a köszönésemet majd el is indultunk Benito háza felé. Egész úton Amber beszélt és már kezdtem úgy érezni mintha magában beszélne mikor végre megérkeztünk. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Végre abba hagyta a beszédet.
- Gyere táncolni - rángatott inkább maga után. Naná, hogy mindenki megnézett minket, legfőképpen azért mert Amberen ilyen rövid ruha volt. Mindig is szerette a feltűnést és azt, hogy megbámulják a emberek a testét. Élvezte a rá irányuló figyelmet, ezért is vett fel szoknyát. Nem vagyok olyan naiv, hogy ne tudnám ez azt jelenti nem együtt megyünk haza mert Amber egy fiúval kívánja eltölteni az estét, csak még nem tudja melyikkel. Amber ilyen volt. Mindig azt mondja, ha nem tetszik valakinek a viselkedése akkor nagy ívben kerüljék el és ez teljes mértékben így is volt. Aki nem szerette Ambert az elkerülte és más irányba nézett ha megjött.
- Szia szépség - ment oda Amber háta mögé egy férfi. Éreztem, hogy itt már felesleges vagyok, meg van a ma esti jelölt ezért inkább oda mentem az italpulthoz. Épp elvettem egy hideg sört mikor éreztem, hogy egy kéz a vállamra nyomul.
- Igyál ennél egy kicsit erősebbet - Benito volt az egy kicsit spiccet állapotban. Hát igen, ő általában a buli elején lerészegedik. Azt mondja így jobban szórakozik mintha buli közben részegedne le. Nem értem a logikát, de ő tudja. Néztem ahogyan kitölti nekem a vodkát, de nem szóltam semmit. Tapasztalatból tudom, hogy csak feleslegesen koptatnám a számat. - Tessék. Ez jobb annál - bök a kezemben lévő sörre. Mivel nagyon jól tudtam, hogy addig úgysem fog békén hagyni lehúztam egy húzásra amjd gyorsan elkezdtem leöblíteni sörrel. Benito elégedetten bólogatott. Így ment ez három körben. Ezután már csak azt érzékeltem, hogy Benito a táncparkett közepére húz, majd szorosan össze bújva kezdünk el táncolni.

2013. október 10., csütörtök

1. fejezet


Új munkahely

Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy Amber végre felvegye a telefont. Magam sem hittem, hogy élni fogok az ajánlatával és szinte biztos vagyok benne, hogy őt is meglepetésként fogja érni, de most mindez nem számít. Szükségem van a pénzre és az nem számít, hogyan szerzem meg. Már az sem érdekel, hogy egy csepp büszkeségem sem marad, elvégre azt már rég elvesztettem.
- Igen? – hallom meg Amber csilingelő hangját. Amber mindig úgy viselkedik, mintha soha nem lenne semmi gondja. Mindig vidám és a jókedvével másokat is magával ragad. Nem maradt mellette szomorú ember. Eddig mindig sikerült felvidítania.
- Szia Amber, Kate vagyok. Azért hívlak, mert múltkor mondtad, hogy tudnál a számomra munkát és szeretném megkérdezni, hogy még áll-e az ajánlatod – még a telefonon keresztül is hallottam, hogy mennyire meglepődött. Mindenre számított csak erre nem, főleg mivel a múltkor eléggé kiakadtam mikor felvetette az ötletet. Kellett neki egy kis idő mielőtt magához tért a meglepetéstől és válaszolni tudott.
- Persze. Holnap reggel nyolcra menjél be Andyhez a főnökömhöz. Vele tudod majd megbeszélni a részleteket. Rendben? – néma örömujjongásban törtem ki. Végre lesz munkám és nem kell a miatt aggódnom, hogy lesz-e elég pénzem a lakbérre és a napi adagomra. Még egy kicsit elcsevegtünk majd letettem a telefont. Elgondolkozva néztem a készüléket. Tényleg képes leszek lefeküdni egy vad idegennel? A pénzért ilyen messzire el fogok menni? Mi van akkor ha bepánikolok és nem tudom befejezni azt, amit elkezdtem? Gondolataimat egy gúnyos hang szakította félbe.
- Meg van végre a pénz a lakbérre? Ha nem akkor holnap el kell hagynod a lakást – még a vér is megállt bennem Daren rideg hangjától. Egyáltalán hogyan jött be? Lassan megfordulok, és azonnal látom, hogy már beszívott valamit, ami azt jelenti, hogy most a szokásosnál is erőszakosabb lesz.
- Ha minden igaz, akkor holnaptól van munkám és akkor oda tudom adni a tartozásom – a hangom nyugodtabban csengett, mint ahogyan én éreztem magamat. Már csak abban reménykedtem, hogy tud várni még 1-2 napot és nem sokall be. Elvégre, ha ennyi ideig tudott várni ez a kis idő már semmi.
- Ez nem így működik. Holnap ide kell adnod a pénz. Ebből nem engedek. Világos? – úgy éreztem, hogy ezektől a szavaktól a lélegzetem kétszeresére növekszik, a szívem szintén kétszer gyorsabban ver. Ki kell találnom valamit, nem kerülhetek az utcára. Kétségbeesve gondoltam át a lehetőségeimet, hogy mégis hova mehetnék és nem éppen kedvező eredményt értem el. Már éppen arra készültem, hogy könyörgök, neki várjon még egy kicsit mikor eszembe villant, hogy nemsokára utcalány leszek. Ami azt jelenti, hogy miért ne kezdhetném olyannal, akit ismerek? Ilyenkor utálom magamat, de nincs más választásom. Muszáj maradnom.
- Mit szólnál egy éjszakához a maradásomért cserébe? – minden bátorságomat össze kellett gyűjtenem, hogy ezt meg merjem kérdezni. Várakozásomat felülmúlta, hogy Daren azonnal elfogadta az ajánlatot és plusz egy hetet adott, hogyha lefekszem vele. Mit veszíthetek? Daren többször is említést tett, hogy szívesen eltöltene velem egy kellemes éjszakát. Hát most megkapja, és nagyon remélem, hogy végig tudom majd csinálni. Már most undorodom magamtól, de nem tudok mit csinálni. Ez a feltétele, hogy maradjak. Behunytam a szememet mikor megindult felém és belecsókolt a nyakamba majd elkezdett simogatni.

Másnap reggel úgy kelletem, hogy minden porcikám fájt. Nem semmi éjszakám volt, ami ha rajtam múlik, nem ismétlődik meg. Daren nagyon erőszakos volt és olyanokat is rám kényszerített, amiket nem szívesen csináltam. Úgy látszik, mostantól ehhez kell hozzá szoknom. A szemembe elkezdtek gyűlni a könnyek. Próbáltam vissza tartani, mert nem akartam sírni, de ez nem igazán sikerült. A könnyeim kiszállingóztak a szemgödrömtől és lecsorogtak az arcomon. Muszáj őszintének lennem legalább saját magamhoz. Utáltam azt, amit az este csináltam. Az arcomat a párnába fúrtam és elkezdtem zokogni. Most már nem bírtam vissza tartani. Sírtam az este történtek miatt, sírtam, azért mert tudtam, hogy ezen túl mindig ez lesz és sírtam azért is, mert tudtam, hogy senkitől sem tudok segítséget kérni. Egyedül vagyok. Magamra vagyok utalva és ezt csakis magamnak köszönhetem. nagy nehezen feltápászkodtam és megnéztem mennyi az idő. Hét óra van. Egy óra múlva már Andy irodájában kell lennem. Nehézkesen kikeltem az ágyból és megindultam a fürdő felé. Mikor a tükörbe néztem legszívesebben megint elsírtam volna magamat. Szörnyen nézek ki. Az arcom fehér, mint a fal, a szemem vörös és duzzadt az előbbi sírástól, a szemem alatt karikák. Egészen biztosan, ha így meglát, elküld. Még én is megrémülök saját magamtól is. Amilyen gyorsan csak tudtam elővettem a smink cuccomat. Ez is egy szenvedélyem már nagyon rég óta. Istenigazából két szenvedélyem. Az első és a legkárosabb az a drog. A második viszont a smink cuccok. Amint olyat látok, ami nekem nincsen, rögtön megveszem, és az sem érdekel, ha utána nem tudok enni. Mindez most nem számított. Sietnem kellett, mert nem akartam elkésni már az első nap. Kivettem a pirosítót és elkentem az arcomon. Máris jobb színem lett. Gyorsan kisminkeltem magamat majd rohantam be szobába, hogy fel is öltözzek. Kinéztem az ablakon. Ragyog, a nap szóval veszek fel egy fehér miniszoknyát és egy pillangós kék felsőt. Hozzá illő kék magas sarkúval. Immár készen néztem bele a tükörbe. Meg voltam elégedve az eredménnyel. Egyáltalán nem látszott, hogy sírtam volna, se az hogy nem aludtam az éjszaka szinte semmit. Elégedetten indultam el a leendő főnökömhöz. Szerencsémre, ahogy odaértem már vezettek is be. Nem kellett egy percet sem várni attól féltem, hogyha várakoznom kell, akkor egészen biztosan megfutamodok és lelépek. Magamat ismerve.
- Szia Kathleen – ő volt az egyetlen, aki mindig a teljes nevemen szólított. Illetve volt egy másik személy is, de rá inkább nem gondolnék.
- Szia – vettem a bátorságot arra, hogy végre megszólaljak. A végén még azt hiszi, hogy elment a hangom. Ennek a találkozónak tökéletesnek kell lennie.
- Örülök, hogy eljöttél. Van számodra egy igazán jó partim, de először beszéljük meg a részleteket – ezzel az író asztala mögé ment és elő vett egy vastag dossziét. – Alá kell írnod egy szerződést, de először át kell menned egy vizsgán. – meglepődtem. Mégis miféle vizsgán?
- Miről beszélsz? – vettem végül a bátorságot, hogy megkérdezzem. Nagyon féltem a válaszától, de próbáltam bátornak mutatni magamat. Egy örökké valóságnak telt, azaz idő, míg nem szólalt meg.
- Vetkőzz le – ettől a két szótól azt hittem ott helyben elájulok. Mi az, hogy vetkőzzek le? Elvégre nyilvános helyen vagyunk. Bárki bejöhet az irodába. Mit szólnának hozzá, ha egy meztelen nő itt ácsorogna? – Igyekezz. Nem érek rá egész nap – hangja türelmetlenül csengett.
- Miért kell levetkőznöm? – vettem végül a bátorságot arra, hogy megkérdezzem. A kérdésemre Andy egyszerűen csak felvonta a szemöldökét.
- Ez egy ilyen szakma. Mutogatnod kell a testedet. Van olyan vendégünk, aki szereti nyilvánosan csinálni. Plusz én leszek az első, akivel lefekszel. Ha nekem tetszik az, amit csinálsz, akkor aláírjuk a szerződést. Ha nem tetszik, akkor viszont örülök, hogy láttalak – olyan idegesítő, hogy úgy vigyorog, mintha a világon semmi probléma nem lenne. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Éppen most közölte velem, hogy le kell vele feküdnöm az irodájában. Ahol mindenki ránk nyithat. Mély lélegzetet vettem és levettem a ruhámat. Andy nagy szemekkel nézte a melleimet. Azt hiszem a testem elnyerte a tetszését.
- Gyere ide és térdelj le elém – megütközve nézek rá. Biztosan nem gondolja komolyan, de ha eddig kételkedtem is előzte mikor lehúzta a sliccét Ez nem velem történik, ismétlem meg magamban vagy ezredszer. Lehunyom a szemem és letérdelek elé. Ha képzeletben máshol járok, talán végig tudom csinálni.

2013. október 3., csütörtök

Prológus

Drága olvasóim! Itt is van a prológus. Remélem tetszik ez az új történet, ha igen akkor arra kérlek titeket, hogy pipa vagy komment formájában hagyjatok magatok után nyomot ezzel is tudtok ösztökélni, hogy jó az amit csinálok. A részhez pedig jó olvasást!
Puszi! :)


Éreztétek már azt, hogy mindennek vége és az életkedvetek is oda lesz? Bármit megtennél annak érdekében, hogy elfelejtsd őt és a vele töltött időt. Én éreztem. Méghozzá egy fiú miatt. Akkor azt hittem vége az életemnek és nem bírtam tovább és akkor a legrosszabbat tettem, amire soha nem leszek büszke. A felejtésért bármit megtettem és ez lett a legnagyobb vesztem, míg a srác karrierje felfelé ívelt én egyre jobban lefelé süllyedtem és úgy érzem, már sosem fogok vissza kerülni a helyes útra. A szüleim mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy ne hagyjam abba az iskolát és ne szedjek semmit, mert ezzel tönkre teszem magam. Mindig azzal érveltek, hogy akkor fogom a legjobban megbánni mikor már családra és gyerekekre vágyom, de akkor már késő lesz.  Mégis hiába volt minden szülői szó, már nem hallgattam rájuk többé. Ezután rengeteg veszekedés alakult ki köztem és az apám között. Mindig azt vágta a fejemhez, hogy én vagyok eddigi életében a legnagyobb szégyene. Egyik este nagyon csúnyán összevesztünk és összepakoltam majd eljöttem és az óta sem találkoztam velük. Nem tudják, hogyan érhetnek el, én pedig nem keresem őket. Már nem érdekelnek. A szüleim házából a barátaimhoz költöztem, de természetesen nekem is bele kellett adnom minden költségvetésbe, ami számomra mostanság igen nagy gondot okoz. A szüleim sosem kedvelték őket mindig azzal indokolva, hogy mindig bele visznek a rosszba pedig ez nem igaz. Most itt állok csalás és munka nélkül. A megtakarított pénzem már nagyon a minimálisra csökkent, de ezt nem lakbérre vagy kajára akarom költeni, hanem még több anyagra, viszont azt mondták, ha nem fizetek a héten, akkor az utcán találom magamat. A szüleimtől nem kérhetek, mivel nem is tartom velük a kapcsolatot, és ha csak ezért keresném, fel őket egészen biztos vagyok benne, hogy apám kirakna a házból és egy centet sem volna hajlandó adni. Még mindig nagyon haragszanak rám és nem hiszem, hogy valaha is megbocsátanák nekem az életmódomat. Szomorú mosollyal az ajkamon gondolok vissza azokra az időkre mikor még a szüleimmel felhőtlen volt a viszonyom és boldogan futottam egy fiú karjaiba, akit mindennél jobban szerettem. Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam gyönyörű szép szemeit és csodálatosan göndör haját. Mindig is úgy tartottam, hogy bárki megirigyelhetné göndör fürtjeit és ezt a mai napig így gondolom. E miatt a gyönyörű fiú miatt romlott el minden lángolt fel bennem ismét a harag. Ő tehet mindenről mondogattam mindig magamnak, de a szívem mélyén én is nagyon jól tudom, hogy ez hazugság. Nem ő tartotta a szám elé az anyagot és nem ő követelte, hogy hagyjam abba az iskolát. Mindent magamnak köszönhetek, de ha belegondolok nem is bánom, hogy ilyen életformát folytatok. Szeretem, hogy nem mondja, meg senki mit csináljak, és hogyan éljem az életemet. Most már csak azt kéne kitalálnom, hogy honnan szerezzek pénz. Hirtelen eszembe villant egy ötlet, amit még Amber vetett fel. Azzal a munkával könnyen kereshetek pénzt és akkor ki tudnám fizetni a lakbért. Igaz, hogy nem tartják nagyra az utcalányokat, de engem most ez érdekel a legkevésbé. Engem csak az érdekel, hogy legyen pénzem anyagot venni és nem kerülök utcára. Ennél jobb megoldást elképzelni sem tudnék. Párszor lefekszem valakivel és több pénzem lesz, mint eddig bármikor. Nem csak én csinálnám, elvégre Amber is ezzel foglalkozik és ő élvezi. Én miért nem élvezhetem? Meghoztam végre a döntésemet. Mostantól az utcán keresem a pénz és nem érdekel, hogy ki mit szól. Már az sem érdekel, hogy apám még jobban szégyellni fog, úgysem tartom velük a kapcsolatot és szerintem nem fogom őket látni még egyszer ebben az életben. Felemeltem a telefont és tárcsáztam Amber számát.